Közélet

Irtó nagy drágulás ment végbe: már többe kerülnek a lakások Szegeden, mint Budapest egyes kerületében

Alaposan zsebbe kell nyúlnunk, ha Szegeden szeretnénk lakást vásárolni. Az átlagos négyzetméterárak a főváros egyes kerületeiben már elérték az egymillió forintot áprilisban, ám a vármegyeszékhelyeken is kilőttek az árak: Debrecen a legdrágább, utána jön Győr és Veszprém, de a legnagyobb drágulás Szegeden történt az elmúlt egy évben, derült ki az Ingatlan.com felméréséből.

Összehasonlításképp, Budapesten, az V. kerületben közel 1,6 milliós, míg a XX. kerületben 700 ezer forint alattiak a négyzetméterárak, így láthatóan már többe kerülnek a lakások Szegeden, mint Budapest XX. kerületében. 

2-3%-OS EMELKEDÉSRŐL BESZÉLHETÜNK

Mint a Telex írta, a KSH előző héten publikált adatai szerint 2023 utolsó negyedévében 3 százalékkal nőttek az árak, az Ingatlan.com lakásárindexe pedig 2 százalékos emelkedést mutatott. Itt fontos megemlíteni, hogy az Ingatlan.com lakásárindexe nem az aktuális kínálati árakból dolgozik, hanem a lekerült hirdetésekéből, ezért is mozog szorosan együtt az illetékhivatal adataiból dolgozó lakásárindexekkel – magyarázta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

SZEGEDEN IRTÓ NAGY DRÁGULÁS TÖRTÉNT

A vármegyeszékhelyek piacait tekintve az áprilisi árak azt mutatják, hogy Debrecen a legdrágább nagyváros a 800 ezer forintos átlagos négyzetméterárával, ezután Győr és Veszprém következik a sorban 774 ezer és 751 ezer forinttal.

A legjelentősebb változás Szegeden történt, ahol 13 százalékkal 746 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak egy év alatt, köszönhetően a városban megjelenő autóipari és hadiipari gyárberuházásoknak.

Forrás: telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb