Botka László bejelentette azt, amit már sejteni lehetett

Fontos bejelentést tesz ma Botka László – írtuk meg kora reggel, majd eljött a pillanat: délután 13 órakor kamerák elé állt Szeged első embere. Mint kiderült, bejelentette, hogy ötödször is újraindul a polgármesteri-választáson. Hétfőn hivatalosan is bejelentette Botka László, hogy újraindul a polgármesteri-választáson, és az Összefogás Szegedért Egyesület mind a 19 választókörzetben indít jelölteket. Az … Bővebben: Botka László bejelentette azt, amit már sejteni lehetett