Szegedi ArcokVideo365

Saját medencét szeretnél a nyárra? Még nem késő: villámgyorsan varázsol wellness-központot az otthonodból a Medenceáruház csapata

Ha az utóbbi napok elő-nyári időjárása láttán megfordult a fejedben, hogy saját medencéd legyen, ez a Te cikked. A szegedi Medenceáruház csapatát kísértük el egy újszegedi utcába, ahol töretlen a népszerűségük: már a harmadik családi ház udvarára építenek medencét. Megnéztük, hogyan pörög a munka, kifaggattuk Babócs Imre alapító-ügyvezetőt és azt is megtudtuk, hogy

a földmunkát követően akár egyetlen hét (!) leforgása alatt lehet medencénk.

A szóban forgó mini-beach egy 9×4 méteres, hőszigetelt blokkokból épülő betonszerkezetes, fóliás medence lesz hamarosan, mint a csapat feje elmondta, a megrendelő kérésére medencevilágítást és napozóteraszt is telepítenek hozzá. Amikor ott jártunk, már erőteljesen medence-kinézete volt a dolognak, pedig mint megtudtuk, a földmunkák elvégzése után mindössze 3 napja dolgoztak a helyszínen.

“Ma kész lesz a szerkezet, holnap már glettelünk is” – magyarázta Babócs Imre, aki azt is elmondta, hogy akár egy hét alatt el tudnak készülni a slágerterméknek számító betonszerkezetes, fóliás medencével.

Arra a kérdésünkre, hogy mi a több, mint 20 éve létező Medenceáruház sikereinek titka, interjúalanyunk azt válaszolta,

  • hogy sokat dob a latba a precíz, átgondolt tervezés,
  • a sok-sok éves tapasztalat,
  • és persze az is, hogy végig fogják a vásárló kezét, segítenek neki, például abban is, hogy hol érdemes elhelyezni a medencét az udvarban.

A Makkosházi körúton működő cég többféle megoldást is kínál, a klasszikus betonszerkezetes verzió mellett többek között teljesen természetes, biodesign medencéket is. A négy változatról IDE kattintva tudsz tájékozódni, az építésen készült videós Szeged365 interjúnkat pedig az alábbiakban találod:

Medence Áruház

Szeged, Gáz utca 1/B

Elérhetőség: (30) 742 7020

Email: [email protected]

Weboldal: medencearuhaz.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb