Mindenmás

Példás összefogás, egy autista kisfiúért és családjáért: több százezer forint adományt kapott a Csongrád-Csanád vármegyei család, van mit enniük és már tervezni is mernek

A Csongrád-Csanád vármegyei Nagymágocson él egy család, ahol súlyosan beteg az anya, az apa munkanélküli és a kisfiuk autista. Mindössze havi 120 ezer forintból élnek, a házuk leromlott, sokszor főzniük sem volt mit. Először egy szegedi alapítvány gyűjtött nekik a kisfiú szemüvegére, kedd óta az ő közvetítésükkel már rendezték a víztartozásukat, befejezték a gyerek szobáját, van mit enniük, és már mernek tervezni is – derült ki az RTL szerdai riportjából

Súlyos cukorbeteg, rokkantnyugdíjas anya, munkanélküli apa, autista kisfiú – 120 ezer forintból élnek havonta hárman. A leromlott ház egyetlen szobájában éltek, fürdőszoba nélkül, a vizet a csöpögő csapból gyűjtötték, mert a tartozásuk miatt a szolgáltató korlátozást vezetett be. A családnak egy szegedi alapítvány, a Fatima Ház próbált segíteni, először azzal, hogy a romló látású Bencének gyűjtöttek szemüvegre. Múlt kedd óta azonban megszaporodtak a felajánlások – írja az RTL.

TÖBB SZÁZEZER FORINT GYŰLT MÁR ÖSSZE

“Be tudtunk vásárolni építőanyagot, ami szükséges, meg a meszeléshez. Kifestettem a kisfiamnak a szobáját, mivel azt mondták, hogy nem megfelelő neki ott, nem tud hol tanulni. Most be van neki szépen rendezve, ki van festve. Van tévéje, íróasztala, ahol tud normálisan tanulni a gyerek” – büszkélkedett az apa. Mint kiderült, az alapítvány külön alszámlára gyűjti a családnak tett felajánlásokat, ezen már több százezer forint gyűlt össze.

“Nagyon sok nagymágocsitól is érkezett pénzbeni támogatás, illetve kaptak tárgybeli felajánlásokat, élelmiszercsomagokat. Kifizettük a vízdíjat, illetve elindítottuk a csatorna bekötésének a folyamatát” – árulta el Kerekes Ágnes területi vezető a portálnak. “Szeretnék még a fürdőszobát és a tetőt, néhol a falakat is rendbe hozatni, ehhez további adományokra lenne szükségük” – emelte ki. Az alapítványhoz egyébként idén másfélszer annyian fordultak segítségért, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Ha szeretné támogatni a családot, ezen a számlaszámon teheti meg:

  • Fatima Ház Alapítvány
  • Erste Bank: 11600006-00000000-85400355
  • Közlemény: Beni és családja

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb