Mindenmás

Hosszabb ideig csíphetnek a szúnyogok: ezért több milliárdot költ a kormány az idei szúnyogirtásra

Hosszabb lesz idén a szúnyogszezon a korábbi évekhez képest, ezért majdnem 2 milliárd forintot költ a magyar kormány a szúnyogirtásra. Emellett az enyhe tél miatt, új betegségek terjesztői is lehetnek a vérszívók, ezekre az európai egészségügynek is fel kell készülnie.

1,8 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTENEK AZ IRTÁSRA, A FORRÁST A KATASZTRÓFAVÉDELEM KAPJA

A csütörtökön megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány a szúnyoggyérítési program érdekében felkérte a pénzügyminisztert, vagyis Varga Mihályt, hogy a belügyminiszter, vagyis Pintér Sándor bevonásával gondoskodjon a források biztosításáról. A forrásokat az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság kapja. Egész pontosan 1 840 000 000 forintról van szó- írja a Telex.hu.

ENNEK OKA AZ, HOGY HOSSZABB LESZ AZ IDEI SZÚNYOGSZEZON: SZÁMÍTANI LEHET ÚJ BETEGSÉGEK MEGJELENÉSÉRE IS

A szúnyogirtás azért is aktuális, mert hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére. Például az olyan inváziós fajok, mint a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog kikelése már februárban megfigyelhető, az ázsiai tigrisszúnyoggal pedig október végéig is lehet találkozni. Ennek okai az enyhe telek mellett a házak tövében álló esővízgyűjtők, a kertekben sok helyen nehezékként használt gumiabroncsok és az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyeként szolgáló üvegházak, áruházi dísznövényosztályok temperált környezete.

MÁR EURÓPÁBAN IS FEL KELL KÉSZÜLNIE AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK AZ OLYAN BETEGSÉGEKRE, MINT PÉLDÁUL A MALÁRIA VAGY A DENGUE-LÁZ

Az már nem újdonság, hogy Európában is megjelentek azok a szúnyogfajok, amelyek nálunk olyan trópusinak elkönyvelt betegségeket terjesztenek, mint a malária vagy a dengue-láz, de kutatók szerint a következő évtizedben eddig nem fertőzött területeken is fel kell készülnie rájuk az egészségügynek. Mindennek a klímaváltozás az oka. A szúnyogok a melegebb és párásabb klímát kedvelik, és a globális felmelegedés miatt egyre több ilyen élőhelyet találnak szerte a világban. Így juthat el a dengue-láz vagy a malária Észak-Európa, Ázsia, Amerika és Ausztrália eddig nem érintett részeire is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb