Szegedi Arcok

Szegedről kerülhet ki Az év testnevelő tanára! Segítsünk a szegedi Sepsik Lillának, hogy megnyerje a versenyt!

Sepsik Lilla Szegeden középiskolai testnevelő tanár, akit diákjai jelöltek a Magyar Diáksport Szövetség és a K&H bank által szervezett “Az év testnevelő tanára” címre. Lillát a kategóriájában (200 fő feletti iskola) országosan 1050 tanár közül beválogatták vármegyénk 5 legkedvencebb tanárai közé, most pedig Ő képviseli Szegedet, és az országos címre hajt. Segítsünk neki egy szavazattal!

Sok támogatással és szeretettel, szavazással nyerte meg a Csongrád-Csanád vármegyei címet a kategóriájában, mely utat adott Lillának az országos cím megszerzésére. Az országos címért való versenyben egyedül ő képviseli Szegedet, így akár városunkba is kerülhet a rangos elismerés.

EZ A LEGFONTOSABB, AMIT EGY PEDAGÓGUS KAPHAT

“Bármi is lesz a vége, azt hiszem én már mindent megnyertem azzal, hogy a diákjaim jelöltek és méltónak találtak a díjra. Ez a legfontosabb, amit egy pedagógus kaphat a munkája során visszajelzésnek. Viszont ha már itt vagyok, sportolóként, edzőként küzdök a végsőkig! Ahogyan jelenleg a gyerekek is értem” – írta nekünk a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum tanára, akire bárki voksolhat, így mi is segíthetjük őt egy szavazattal, hogy elhozza Szegedre “Az év testnevelő tanára” címet.

JÚNIUS 10-IG LEHET SZAVAZNI

A korábbi szavazás egyébként hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a jelöltekre összesen majdnem 136 ezer szavazat érkezett. Az országos szavazás május 21. és június 10. között zajlik a vármegyei és budapesti győztesek részvételével. Lillára a “nagyiskola kategória-1” alatt lehet szavazni, ITT! Segítsünk neki!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb