Közélet

Költséghatékonyabb és zöldebb lett: átadták a felújított Senior Centert

Átadták a felújított szegedi Senior Centert. Botka László, polgármester a Rádió 88-nak elmondta, az épületet mintegy 163 millió forintból újították fel teljes körűen.

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK SZÍNTERE

“Azzal a céllal hoztuk létre a Senior Centert, hogy legyen egy közös otthona a városban működő közel hetven nyugdíjasklubnak. Az elmúlt években nyugdíjasklubjaink folyamatosan, heti rendszerességgel használták ezt az épületet, itt szerveztek nagyszerű közösségi programokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezt a ’70-es években épült házat teljes egészében átépítjük” – fogalmazott közösségi oldalán Botka László.

KÖLTSÉGHATÉKONYABB ÉS ZÖLDEBB

A felújítást követően a Senior Center hőszivattyús fűtésrendszerrel működik, az épületből ugyanis kikötötték a gázt, így annak fenntartása is költséghatékonyabb és zöldebb lesz. Kicserélték a nyílászárókat, új burkolattal látták el a most már teljesen akadálymentes tereket, valamint új hőszigetelést is kapott az épület. A korszerűsítés csaknem fél évig tartott, írta meg a Rádió 88.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: radio88.hu/Botka László FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb