Közélet

Hét hete gyakorlatilag nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás Szegeden, szinte minden gyermeket másik városba küldenek (frissítve)

Gyakorlatilag hét hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Azóta szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyereket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak – írta meg a Népszava. Van, akit mentővel visznek, de előfordul, hogy a szülő saját gépkocsival vág neki a 175 vagy 225 kilométeres útnak. Több mint 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe.

2016-ban a gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerére kiírt csaknem 19 milliárd forintos uniós pályázatból Szegednek 4,3 milliárd forint jutott volna egy új gyermeksürgősségi és traumatológiai centrum (SBO) megépítésére, majd 2023-ban lezárult a projekt, de az SBO még nem épült meg. Az SZTE bízott a fejlesztésben, ezért átköltöztek a Fül-Orr-Gégészeti Klinika új épületébe, ahol kaptak egy műtőt, amit április elejéig használhattak.

ÚJ ENGEDÉLYRE LENNE SZÜKSÉG

A gyermeksebészeti klinika mintegy 50 munkatársa gyakorlatilag egy évig dolgozott az orr-fül-gégészeti klinika kölcsön helyiségeiben, míg április elején arról értesítették őket, hogy egy tisztasági festés után a hónap közepén visszaköltöznek az eredeti, régi épületbe, a korábbi helyükre. Az egy évvel ezelőtti kiköltözéssel a műtőnek a korábbi szakhatósági engedélye is érvényét veszítette, ezért új engedélyre lett szükség, viszont az 1960-as években épült műtő nem felelt meg se az uniós, se a hazai normáknak. Ezért az NNGYK megtagadta a működtetési engedély kiadását és hiánypótlást írt elő.

TOVÁBBRA IS TOVÁBBIRÁNYÍTJÁK A BETEGEKET

A lap azt írja, hogy a Magyar Orvosi Kamara is jelezte a Belügyminisztériumnak, hogy segítsen megoldani a centrumhoz tartozó három megyényi gyermek-traumatológiai és sebészeti ellátási problémát. A jelzés nyomán az NNGYK és a belügyminisztérium képviselői ellátogattak a klinikai központba, ám miután az NNGYK képviselője továbbra sem találta elfogadhatónak a műtő állapotát, nem adta ki a használatbavételi engedélyt. Így mind a tervezett műtétre szorulókat, mind az akut betegeket továbbra is távoli kórházakba irányítják.

„Egyetlen beteg gyermek sem marad ellátatlanul. A Szegedi Tudományegyetem Dr. Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a gyermektraumatológiai ellátást továbbra is a gyermeksebészet és traumatológia látja el” – írta az NNGYK a lapnak, más forrásból viszont úgy értesültek, hogy a műtéti ellátás a szegedi gyermekklinikán továbbra sem biztosított.

FRISSÍTVE: A MOK IS MEGSZÓLALT

„2024. április 16-án értesültünk arról, hogy a dél-alföldi régió legmagasabb szintű gyermeksebészeti ellátását biztosító Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermeksebészeti műtőjét annak alkalmatlansága miatt leállították, így a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozata a Kecskemét – Szeged – Békéscsaba tengely ellátását Pécs, Budapest, Debrecen központjaiba helyezte át” – olvasható a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében.

A MOK a gyermekellátás észlelt problémája miatt megkereste a SZTE-t, majd Takács Péter egészségügyi államtitkárt, de választ nem kaptak, és a kialakult helyzet sem változott. Ezt követően személyes egyeztetésen jelezték a problémát Pintér Sándor belügyminiszternek.

“A miniszter úr, értesülve a helyzetről, azonnal megkezdte az intézkedést, és másnap már az intézményben voltak az illetékes hatóságok” – írta a MOK, azonban a tervezett megoldással kapcsolatban további információik nincsenek. A MOK fontos tartja, hogy hosszú távon megfelelő színvonalon legyen biztosítva a régió gyermeksebészeti ellátása.

Azt is kiemelték, hogy a kamara továbbra is minden tőle telhetőt meg kíván tenni „egy hibáiból tanuló, adaptív, modern egészségügy kialakításáért, ahol a hibákat nem eltussolják, hanem felderítik és kijavítják, nem megbüntethető felelősöket – főleg nem «szivárogtatókat» – keresnek, hanem megoldásokat.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb