Mindenmás

“Ott van a vécé a túloldalon” – többen mégis a buszállomás épületének oldalát vizelik le teljes léleknyugalommal, sok esetben fényes nappal Makón

Egészen egyedi problémával kell, hogy szembenézzenek a makói polgárok, ha éppen a busz végállomása felé visz az útjuk. Az állomást ugyanis a közelmúltban elárasztották a “pisifantomok”, akik az épület oldalát vizelik le teljes léleknyugalommal, sok esetben fényes nappal, az arra járó családok, gyerekek és döbbent gyalogosok tömegei szeme láttára. 

A Ripost azt írja, hogy a helyiek szerint a legnagyobb gond az, hogy a botcsinálta és megbotránkoztató toalettet nem máshol, mint a várakozóknak kihelyezett padok mellett jelölték ki maguknak, így nem kizárt, hogy a vizeletből bizony az ülőalkalmatosságokra is jut. 

NEM ÉRTIK, MIÉRT A BUSZMEGÁLLÓBAN KELL VIZELNI

Az egyik helyi nő a minap felháborodott posztot is közölt két pisilő rémről, a férfiak az egyik pad két oldalán vizelték le a falat: “Így üljetek le a buszvégállomáson a padokra… Elkeserítő…” – írta a fiatal nő, majd a helyiek teljesen kiakadtak: “undorító, örökre elvették tőle a kedvem, hogy oda egyáltalán leüljek. Ki tudja, hányszor pisilnek ott, és mennyi jut a padra” – méltatlankodott a lapnak egy helyi nő. Egy másikuk a poszt alatt jelezte: nem ők az egyetlenek, akik oda járnak üríteni: 

“Nagyon sok fickó ott múlatja a napját, iszogatják a bort, meg csöveznek, nagyon kellemetlen, jó lenne, ha a rendőrök elküldenék őket, mert egyikük sem utazik sehova, csak potyalesők” – írta az egyik felháborodott asszony. A lapnak egy helyi férfi azt is elmondta: ő azt nem érti, miért a falat vizelik le.

VAN VÉCÉ, A TÚLOLDALON

“Ott van a vécé a túloldalon, ez nagyjából 10 méterre van, de lehet, hogy még közelebb. És ha már ott vannak, miért a padok mellett?” – ingatta a fejét. Többek szerint a gondok pont akkor kezdődtek, amikor fizetőssé tették az említett toalett használatát. A lap szerint a fenti posztoló azt is írta, hogy a rendőrök intézkedtek a fantomok ellen. “Megkapták a büntit, intézkedés történt az ügyben! Úgyhogy remélem, kevesebb ilyen tapasztalható majd a jövőben. Legközelebb, hátha kétszer is meggondolják” – írta bejegyzésében a felháborodott makói nő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb