Közélet

Orbán Viktor: Ha nemzeti hatáskörből a NATO-parancsnok alá helyezzük Magyarországot, akkor elvész a szuverenitásunk

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt. A beszélgetésnek külön jelentőséget adott, hogy vasárnap Magyarországon az európai parlamenti választásokkal egy időben önkormányzati választást is tartanak.

A miniszterelnököt először az orosz–ukrán háborúról kérdezték. Orbán Viktor szerint már a lehetőségek végén vagyunk, a béke megtartásának utolsó lehetőségeit éljük. A háborúpártiak a regionális konfliktusból csináltak egy nagy háborús helyzetet. “Minden nap fogy a remény, de az európai választáson kapunk egy esélyt” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a választások döntőek lesznek ebből a szempontból, kérdés, hogy az EP-ben milyen lesz a háború- és békepártiak aránya.

NOVEMBERIG NEHÉZ LESZ

Néhány nehéz hónap lesz még a választások után is, novemberig. Ha addig nem robban be a háború, akkor novemberben, ha Trump visszatér, egy jó EU-s választással lehet csinálni egy transzatlanti békekoalíciót, azzal meg lehet állítani még az eszkalációt – hangsúlyozta a miniszterelnök. A nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről Orbán Viktor azt mondta: ezek sem fenyegetések, hanem faktumok.

HÁBORÚS PSZICHÓZIS VAN

“Háborús pszichózis van az EU-ban, amelynek végkifejlete az lesz, hogy megérkeznek a nyugati csapatok Ukrajnába. A szerencsétlen magyar baloldaliak őrlődnek a háború és béke között, de akik fizetik őket, háborút akarnak, úgy akarják oldani a konfliktust, hogy eltúlozzák, mint a migrációt” − hangsúlyozta. Hozzátette: két éve a németek csak sisakot küldtek, kizárták, hogy fegyvereket küldjenek, szankciókról szó sem lehet. Ha értékeljük, hogy honnan hova jutottunk, akkor látható, hogy gyorsuló ütemben haladunk a nyílt konfliktus felé – mondta Orbán Viktor. 

PRÓBÁLJÁK ELHALLGATTATNI

Ezt követően a miniszterelnök arról beszélt, hogy Ficót lelőtték, a Békemenetről szóló tudósítást felfüggesztették, megtámadták a békepárti plakátokat. Szerinte próbálják elhallgattatni a békepártiakat.

Hozzátette: az Európai Unió hozott pár hibás döntést, például, hogy elzárják Európát az orosz hírektől. Megtörtént a háború legközvetlenebb előkészítése, az oroszok nem egy „futottak még” kategóriájú ország, a hadiipari technikájuk egy háború megvívásához, a hátországot tekintve, nekik a legnagyobb a világon. Nem szabad rángatni az oroszlán bajszát, minden lépés válaszlépést provokál. Centikre vagyunk a kritikus ponttól – mondta a miniszterelnök.

BÉKEMENET ÉS MIGRÁCIÓ

Ezt követően a miniszterelnök arról beszélt, hogy a Békemenet közege barátságos közeg volt, a többi magyar ember, még a baloldaliak nagy része is ellenzi a háborút. Csak a vezetőik akarnak háborút a pénzelőik nyomására – hangsúlyozta. Emlékeztetett: erőkivetítés történik a nyugati hatalmak részéről. Itt pénzelnek embereket, politikai szervezeteket, háborúpárti médiát. Mint mondta: a kormány kiépített ez ellen egy rendszert még a migráció idején, de a baloldal szerint a migráció is álprobléma volt.

“Rá akartak kényszeríteni, hogy beengedjük ezeket a migránsokat, de mi ellenálltunk a nyugati nyomásnak. A baloldal ezt folyamatosan támadja, de védekezünk egy rendszerrel, aminek a szíve közepe, hogy van egy erős kormányzati többség” − mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a koalíciós kormányok az EU-ban nem teszik ezt lehetővé, mert különböző érdekek vannak. Itt egy a tábor, egy a zászló, tudjuk védeni a magyarok szuverenitását és nem engedjük, hogy beletolják Magyarországot a háborúba. Fico interjúját mindenkinek látnia kell – hangsúlyozta.

HA NEMZETI HATÁSKÖRBŐL A NATO-PARANCSNOK HATÁSKÖRE ALÁ HELYEZZÜK MAGYARORSZÁGOT, AKKOR ELVESZTJÜK SZUVERENITÁSUNKAT

A NATO-ról és az EU-ról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Brüsszelből jövő nyomás kivédését kormánya már kitanulta, a pénzügyi zsarolás sem vezetett eredményre. Ugyanakkor szerinte a NATO nehezebb ügy, mert ki kell maradnunk az ukrajnai misszióból. Ha a kisujjunkat is beletesszük, akkor bele fog szippantani.

“Ha nemzeti hatáskörből a NATO-parancsnok alá helyezzük Magyarországot, akkor elveszítjük a szuverenitásunkat” – mondta. Hozzátette: ez a pont nagyon közel van, ezt még le kell tárgyalnia a magyar kormánynak a jelöltekkel és a főtitkárral. Magyarországnak joga van ragaszkodni a NATO alapszerződéséhez, amely védelmi szövetség, és nem kényszeríthetnek arra, hogy nem NATO-ország területén missziókat indítsunk.

A FALKÁVAL MENNI KÖNNYŰ ÉS EGYSZERŰ, SZEMBEMENNI VELE, AHHOZ KELL AZ ERŐ

A választásról szólva azt mondta, hogy a kormány tagjai esküt tesznek a magyar alkotmányra és a szuverenitás megőrzésére, és ehhez tartják magukat, még a külföldi nyomás ellenére is. A választás eredményétől függetlenül is kitart a kormány a béke mellett, de a kérdés, hogy meddig. Mint mondta, ha megerősítik a kormánypártokat a választók, akkor tovább tudnak kitartani. Mint mondta: a falkával menni könnyű és egyszerű, szembemenni vele, ahhoz kell az erő.

MIT VESZÍTHET HAZÁNK?

Arra a kérdésre, hogy mit veszíthet Magyarország, Orbán Viktor emlékeztetett: az emberek akaratukon kívül finanszírozzák a háborút. Az árak a boltokban háborús árak. A hitelek kamatai, az energiaárak emelkednek, a szankciók miatt, a szállítási költségek, a biztonsági költségek mind emelkednek.

“A nemzetközi gazdaság része vagyunk, így támogatjuk a háborút. Az EU kasszájába is fizetünk oyan összegeket, amiket Ukrajnának adnak később, ezért harcolok az EU-ban, hogy a mi pénzünket ne oda adjuk. A NATO követelése a 40 milliárd dollárral: a háború mindent felemészt, nem elég hozzá semennyi pénz, mindent felemészt” – hangsúlyozta. Szerinte nem kellett volna belépni a háborúba, már így is hatalmas áldozatokat szenvedett el az ország.

REPTÉRVÁSÁRLÁS

A miniszterelnök beszélt a reptérvásárlás jelentőségéről is. Mint mondta: egy háborúban jobb, ha a kormány irányítása alatt van. Szerinte ez olyan vagyontárgy, amiből csak egy van. Ilyet nem lehet másnak adni. Hozzátette: az államnak kötelessége profikat bevonni a működtetésbe, ezért társultak a franciákkal. Később még a katariakat is bevonják – írja az Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb