Közélet

Lemondott mandátumáról a szegedi MKKP egyik frissen bejutott képviselője, mutatjuk, miért

Mint korábban megírtuk, a vasárnapi választást követően a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szegedi tagszervezetének két képviselője is bejutott a szegedi képviselő-testületbe, Tóth Benedek-Csanád és Méreiné Dr. Berki Boglárka személyében. Hétfőn azonban Méreiné Dr. Berki Boglárka közösségi oldalán bejelentette, lemond a mandátumáról a lista harmadik helyén álló Dr. Vasárus Gábor javára.

“Köszönöm mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekünk és ennek köszönhetően 2 mandátumot is tudott szerezni az MKKP Szegeden! 13 éves koromban (az jó rég volt…) határoztam el, hogy ha törik, ha szakad én ebben a városban fogok élni és azóta is úgy gondolom, hogy ez a legjobb hely a világon!” – kezdte posztját Méreiné Dr. Berki Boglárka.

CSALÁDI OKOK ÁLLNAK A HÁTTÉRBEN

Mint hozzátette, örömmel és felelősséggel szeretne továbbra is azon dolgozni egyetemi oktatóként és kutatóként, valamint magánemberként is, hogy Szeged egy még igazságosabb, zöldebb, békésebb és élhetőbb európai város legyen. “Megtiszteltetés volt a kompenzációs lista második helyén állni, azonban sajnos családi okok miatt nem tudok hivatalos politikai/közéleti szerepet vállalni, ezért lemondok a mandátumomról a lista harmadik helyén álló Dr. Vasárus Gábor javára, aki egészen biztosan ugyanezeket az értékeket fogja követni képviselőként” – jelentette be.

TOVÁBBRA IS EGYÜTT DOLGOZIK AZ MKKP SZEGEDI SZERVEZETÉVEL

Leszögezte, természetesen a visszalépése ellenére számíthat a szegedi MKKP csapata a segítségére, akiknek ezúton is sok-sok kitartást, erőt és örömöt kíván, hiszen mandátum ide vagy oda továbbra is együtt fognak dolgozni azért, hogy legyen minden jobb.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Berki Boglárka FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb