Sport

Harmadik lett a szegedi tehetség! Fábián Bettina elképesztő hajrával lett bronzérmes az Európa-bajnokságon

Befutott a nap egyik legjobb híre: a szegedi Fábián Bettina bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon.

A 19 éves magyar versenyző – aki ott lesz a párizsi olimpián – óriási hajrában harcolta ki a harmadik helyet, és pályafutása során először állhat dobogóra egyéniben világversenyen. A szám másik magyar indulója, Szimcsák Mira a nyolcadik lett.

ELKÉPESZTŐ HAJRÁBA KEZDETT

A két magyar szinte egészen a hajráig a középmezőnyben helyezkedett el, majd Fábián elképesztő hajrába kezdett, és végül az utolsó métereken megelőzte spanyol riválisát. “Nagyon szerettem volna dobogóra állni egyéniben is, örülök, hogy ilyen jól sikerült a hajrá és a spanyol lányt le tudtam nyúlni, pedig nagyon próbálkozott a könyökével. Nagyon elfáradtam, nem esett jól ez az úszás, de megint sokat tanultam és megyek előre” – nyilatkozott az M4 Sportnak Fábián Bettina, akinek párja, Betlehem Dávid néhány órával korábban Európa-bajnok lett ezen a távon, szerdán pedig harmadik volt az olimpiai számban, 10 kilométeren.

A FÉRFIAKNÁL ARANY SZÜLETETT

A férfiaknál is érem született, nem is akármilyen, hiszen Betlehem Dávid aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a belgrádi Európa-bajnokságon. A húszéves magyar versenyző szerdán az olimpiai távon, 10 kilométeren harmadik volt, ezzel felnőtt pályafutása során először állt egyéniben dobogón világversenyen, kevesebb mint 24 órával később pedig ezt megfejelve a rövidebb távon diadalmaskodott. Rasovszky Kristóf a hatodik, Hambardzumyan Arshak pedig a 13. helyen végzett.

Fotó: MTI/Derencsényi István

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb