Szegedi Arcok

Emlékéremre került Karikó Katalin és Krausz Ferenc, de mind a ketten megkapták a Corvin-lánc kitüntetést is

A tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus tiszteletére emlékérmét bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB a két magyar Nobel-díjas tiszteletére 7500 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott forgalomba a magyar származású Nobel-díjasok előtt tisztelgő sorozatában.

Matolcsy György, az MNB elnöke a budapesti kibocsátási ünnepségen tartott beszédében méltatta a két magyar tudós világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményét. Mint mondta, 1901 óta nem történt meg, hogy egyszerre két magyar kap Nobel-díjat, és tavaly először kapta meg az elismerést magyar női tudós.

NAGY MEGTISZTELTETÉS

Karikó Katalin az ünnepségen nagy megtiszteltetésnek nevezte – és mint mondta, soha nem álmodott arról -, hogy az MNB egyszer érmét bocsát ki az arcképével és nevével, mint ahogy arról sem álmodott, hogy Amerikába kerül, vagy hogy Nobel-díjas tudós lesz.

Krausz Ferenc az ünnepségen szintén nagy megtiszteltetésnek  nevezte, hogy Neumann János vagy Gábor Dénes után most az ő arcképe és neve jelenik meg emlékérmén. Velük egy kategóriába kerülni hatalmas megtiszteltetés, mindez megindító, megható és egyúttal zavarba hozó – mondta, megjegyezve, Karikó Katalinnal dolgozni fognak azon, hogy méltók legyenek rá.

HÁROM GRAFIKUSMŰVÉSZ TERVEZTE

Az emlékérméket három grafikusművész tervezte, és limitált, hat-hatezer példányban jelennek meg, az ezüst érmék tükörfényes, a színesfém változatok selyemfényes kivitelben. Az érmék szerdától a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül érhetők el. Az ezüst érmék – a rendelkezésre álló készlet erejéig – három hónapig, a színesfém változatok egy évig névértéken vásárolhatók meg. Az ünnepélyes kibocsátáson Karikó Katalin és Krausz Ferenc az érmékből tiszteletpéldányt, valamint az aranyból készült próbaveret egy-egy példányát vehették át.

CORVIN-LÁNC KITÜNTETÉST IS KAPTAK

Az is kiderült, hogy kedden ugyancsak Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatóknak Magyar Corvin-lánc kitüntetést adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök. A tájékoztatás szerint a Sándor-palotában megtartott ceremónián az államfő köszöntőjében kiemelte, hogy felfedezéseivel mindkét kitüntetett rendkívüli és nagy jelentőségű tudományos áttörést ért el. Mindketten olyan felfedezést tettek, amelyekre kutatók és tudósok sora tud építeni a jövőben, bővítve az emberiség tudományos eredményeit. Ajtót nyitottak a tudományban új felismerések és megismerések, új lehetőségek felé. Sulyok Tamás szavai szerint a rengeteg munka, évtizedek szakmai nehézségei, lemondások és küzdelmek sora beérett, hiszen mindketten a világ csúcsára jutottak, oda, ahová csak kevesek érnek el.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb