Mindenmás

Drámai pillanatok a Röszke-Horgos határnál: késsel fenyegetőzött egy kamionsofőr, majd egy másik teherszállító vezetőjét meg is támadta

Drámai helyzet alakult ki a Röszke-Horgos autópálya határátkelőnél, amikor egy Novi Pazar-i teherautó sofőrje megpróbálta elkerülni a várakozó kamionsort, majd amikor a többi, már órákon át ott veszteglő járművezető ezt szóvá tette neki, kést rántott, írta meg a Szabad Magyar Szó.

“TÁVOZZATOK A KAMIONOMTÓL”

A lap információi szerint nagy volt az ijedelem a Horgos autópálya határátkelőnél, amikor egy Novi Pazar-i teherautó sofőrje megpróbálta elkerülni a várakozó kamionsort. A többi teherszállító sofőrjei, akik órákon át várakoztak a sorban, igyekeztek megakadályozni ebben, s ezt követően, a szemtanúk elmondása szerint előrántott egy kést és azt mondogatta: “távozzatok a kamionomtól”, írta a RINA hírügynökség.

AZ EGYIK SOFŐRRE RÁ IS TÁMADT

Ezt követően megtámadta az egyik sofőrt, majd visszaült a teherautójába és továbbhaladt. Az incidensben senki sem sérült meg, a rendőrséget pedig azonnal értesítették. A Szabad Magyar Szó információi szerint a sofőrt előállították, és a szemtanúk is tanúvallomást tettek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb