Sport

Kihirdették a párizsi olimpián résztvevő magyar úszóválogatott névsorát: Pádár Nikinek és Fábián Bettinek is szurkolhatunk majd

 A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfőn kihirdette a párizsi olimpián résztvevő 23 fős válogatott névsorát. Büszkeségünkre több szegedi versenyzőnek is szurkolhatunk: Pádár Nikinek, Fábián Bettinek és a hódmezővásárhelyi Ugrai Pannának is.

VITA CSAK A GYORSVÁLTÓK MIATT ALAKULT KI

A MÚSZ beszámolója szerint vitát csupán a férfi 4×100-as gyorsváltó, illetve a női 4×100-as és 4×200-as gyorsváltó összetétele generált. “Itt nem kizárólag az időeredményeket kell figyelembe venni, hanem a potenciális indulók egyéni programját is” – mondta az elnökségi ülést követően Wladár Sándor elnök.

MINDHÁROM VÁLTÓ KOMOLY ESÉLYES

Hozzátette, mindhárom váltónak komoly esélye van a döntőbe jutásra, ezért szóba sem kerülhetett, hogy létszám-feltöltés miatt további, csak váltóban indítható versenyzők kerüljenek a csapatba. “Az edzők döntése komoly vita után született meg, az elnökség pedig elfogadta a szakemberek előterjesztését” – hangsúlyozta.

JAKABOS ZSUZSANNA ÉS HOSSZÚ KATINKA NEM LESZ TAGJA A CSAPATNAK

A névsorból kiderül, hogy csak Ugrai Pannának nincs A-szintje, tehát ő kizárólag váltóban szerepel majd. Kós Hubert három, Milák Kristóf – bár négy távon is kvalifikált – két egyéni számban indul, Betlehem Dávid pedig medencében és nyíltvízi úszásban is megméreti magát. Az már a hétvégén eldőlt, hogy Jakabos Zsuzsanna és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem lesz tagja csapatnak, mert nem úsztak A-szintes időt.

MINDENKINEK A MAXIMUMOT KELL HOZNIA

A minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését hozó belgrádi hét (10 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérem) után a szövetség elnöke óvatosságra intett. “Hatalmas boldogság, hogy ilyen nagyszerűen szerepeltünk, de helyén kell kezelni mindazt, ami Belgrádban történt. Az olimpia abszolút más műfaj, ami ezen az Eb-n elég volt az aranyhoz, az ott talán még a döntőhöz sem lesz, azaz a hátralévő hetekben mindenkinek a maximális tudását kell nyújtania” – mondta Wladár.

ÍGY NÉZ KI A MAGYAR OLIMPIAI ÚSZÓCSAPAT NÉVSORA

férfiak:

  • Betlehem Dávid (1500 m gyors),
  • Holló Balázs (400 m vegyes),
  • Jászó Ádám (100 m hát),
  • Kós Hubert (100 m hát, 200 m hát, 100 m pillangó),
  • Márton Richárd (200 m pillangó),
  • Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó),
  • Németh Nándor (100 m gyors),
  • Sárkány Zalán (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors),
  • Szabó Szebasztián (50 m gyors),
  • Telegdy Ádám (200 m hát),
  • Zombori Gábor (200 m vegyes, 400 m vegyes)
        
        

nők:

  • Ábrahám Minna (200 m gyors),
  • Jackl Vivien (1500 m gyors, 400 m vegyes),
  • Kapás Boglárka (200 m pillangó),
  • Késely Ajna (400 m gyors, 800 m gyors),
  • Molnár Dóra (200 m hát),
  • Pádár Nikolett (200 m gyors),
  • Sebestyén Dalma (200 m vegyes),
  • Senánszky Petra (50 m gyors),
  • Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát),
  • Ugrai Panna (váltó)  

nyíltvízi úszás (10 km):

  • Betlehem Dávid,
  • Rasovszky Kristóf,
  • Fábián Bettina

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb