Közélet

Belendültek Makón: már 40 százalékos készültségi szinten van az új kínai gyár az ipari parkban

Az alumínium italdobozokat előállító üzem kivitelezése jó ütemben halad, az év végére elkészülhet Makón. Jelenleg mintegy 150 munkás dolgozik az építkezésen. Bejárást tartottak az ipari parkban, majd a testület előtt számolt be a fejleményekről a polgármester.

Elérte a 40 százalékos készültségi szintet a makói ipari parkban épülő kínai csomagolóüzem kivitelezése. Ezt Farkas Éva Erzsébet polgármester jelentette be a makói képviselő-testület szerdai ülésén, miután kedden bejáráson vett részt az ipari parkban a beruházó és a kivitelező cég szakembereinek társaságában.

A TERVEK SZERINT HALAD A MUNKA

A Promenad24 azt írja, hogy itt a városvezető arról számolt be, hogy a Benepack Hungary Kft. mintegy 30 milliárd forintos beruházásának részeként megvalósuló, alumínium italdobozokat gyártó üzem építése jó ütemben halad. Az építkezés látványos szakaszába érkezett, jelenleg is 130-150 ember dolgozik a munkaterületen – árulta el, hozzátéve: a tervek szerint az év végére készül el Makó új gyára.

NÖVEKEDIK A VÁROS ADÓBEVÉTELE

Farkas Éva Erzsébet kiemelte, az élelmiszeriparhoz kapcsolódó fejlesztés célja, hogy a kínai tulajdonú társaság költséghatékonyabb és környezettudatosabb csomagolási megoldásokat biztosíthasson ügyfelei – a sör- és üdítőital-gyártók – számára Magyarországon és a környező országokban. Az üzem megnyitásával első ütemben 150, a második ütemben 300 munkahelyet teremtenek az itt élők számára, s a város adóbevétele is növekedni fog.

TOVÁBB FEJLESZTENÉK AZ IPARI PARKOT

A lap szerint a polgármester a szerdai ülésen azt is elmondta: a gyárépítéssel párhuzamosan megkezdődött a szükséges áram-, a gáz-, az ivóvíz-szolgáltatás, illetve a szennyvíz-elvezetés kapacitásbővítését célzó fejlesztés is, melyhez csaknem 6 milliárdnyi támogatást biztosított a kormány. A közmű-korszerűsítés nemcsak a kínai beruházó, de a tervek szerint a következő időszakban érkező újabb befektetők igényeit is ki tudja szolgálni – hangsúlyozta. Arról is szólt, hogy az önkormányzat már elindította a tervezési folyamatot az ipari park további fejlesztéseit illetően.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb