Közélet

Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére

Koncessziós pályázatot ír ki a szegedi önkormányzat a város víziközmű-rendszerének üzemeltetésére, a sikeres jelentkező 2025. január 1-jétől 15 éven át nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen – erről is döntött a szegedi közgyűlés a pénteki ülésén.

A szolgáltatásokat jelenleg az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló Szegedi Vízmű Zrt. nyújtja. A többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozással kötött üzemeltetési szerződés december 31-én jár le. Ennek meghosszabbítására azonban – a hatályos jogszabályok alapján – nincs lehetőség.

ELŐNYÖSEBB A SZAKMAI PARTNER

Mint kiderült, az önkormányzat a szakmai befektető jogelődjével még 1994-ben kötött megállapodás szerint – a nettó könyv szerinti értéknek megfelelő áron – megvásárolhatná a kisebbségi tulajdonrészt. A pályázat kiírásáról szóló előterjesztésben olvasható indoklás szerint ennek azonban – a rezsicsökkentés miatt rögzített lakossági díjak miatt – nagy lenne a kockázata. A szegedi víziközmű-hálózat az országos átlagnál jelentősen jobb állapotú, a hálózati veszteség rendkívül alacsony, a rekonstrukciós feladatok nem igényelnek kormányzati támogatást. Ezért előnyösebb a jövőben is szakmai partner, koncesszor bevonásával végezni a víziközmű-rendszerének üzemeltetését.

Az önkormányzat lemond a Szegedi Vízmű Zrt. kisebbségi tulajdonrésze megvásárlásának jogáról, amennyiben 2025-től is a cég végzi a víziközmű-szolgáltatást a város területén. Ennek ellenértékeként a Veolia Zrt. 1,5 milliárd forintot fizet az önkormányzatnak.

15 ÉVRE SZÓL A PÁLYÁZAT

A 15 évre szóló pályázat szerint a minimális éves koncessziós díj 1,5 milliárd forint, ami megfelel a Szegedi Vízmű Zrt. által az önkormányzatnak jelenleg fizetett hálózatbérleti díjnak. A koncesszornak ezen felül évente 100 millió forint bérleti díjat kell fizetnie a szegedi szennyvíztisztító telepen működő két gázmotor használatért, amelyek a helyben termelt biogáz elégetésével részben biztosítják a létesítmény villamosenergia-igényét. A pályázati kiírást a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal hagyja jóvá. A pályázók ezt követően 60 napon belül jelentkezhetnek.

TÖBB MINT 7 MILLIÁRDOS BEVÉTEL

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Szegedi Vízmű Zrt.-nek – amely Szeged mellett Algyőn is vízellátási és szennyvízelvezetési, -tisztítási feladatokat lát el, valamint kezeli a Deszken, Tiszaszigeten, Újszentivánon és Kübekházán keletkező szennyvizet – tavaly – a 2022-essel csaknem azonos – 7,887 milliárd forintos értékesítésből származó nettó árbevétele volt. A vállalkozás 2022-ben 382,9 millió, tavaly 111,2 millió forint adózott eredményt ért el.

Mindezek mellett arról is döntöttek ma, hogy emlékművet állítanak Szeged egykori két tudós rabbijának, Lőw Lipótnak és Lőw Immánuelnek.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb