Mindenmás

Súlyosabb büntetést kér az ügyészség arra a Csongrád-Csanád vármegyei férfira, aki kétoldali bordatörést okozott idős édesanyjának, ami miatt az asszony meghalt

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként az anyja halála miatt felelősségre vont Csongrád-Csanád vármegyei férfi büntetésének súlyosítására tett indítványt – tudatta szerkesztőségünkkel az ügyészség.

Mint kiderült, elsőfokon a Szegedi Törvényszék járt el bíróságként a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádirata alapján.

BORDATÖRÉS MIATT FULLADT MEG A VÁDLOTT ÉDESANYJA

Az elsőfokú ítélet szerint 2021 novemberében a vádlott a közös otthonukban ápolta idős, beteg édesanyját, akit megpróbált átpelenkázni, azonban a sértett ez ellen tiltakozott, kiabált a vádlottal. A férfi emiatt ingerült lett, az ágyon fekvő sértettet feljebb húzta és azért, hogy nyugodtan maradjon, a sértett mellkasát bal kézzel megnyomta, valamint a bal lábával rá is térdelt a mellkasára. Másnap a vádlott a sértettet egy másik ágyra kívánta áthelyezni, ami miatt kettejük között ismét vita alakult ki. A férfi végül felemelte anyját és rádobta a másik ágyra.

Amikor a sértett onnan le akart csúszni, a vádlott a lábával a csípőjénél feltolta a sértettet az ágyra. A sértett napközben fájdalmakra panaszkodott, mellyel azonban a férfi nem törődött. Az esti órákban pelenkacsere közben a sértett hasára is rátenyerelt. A sértett ezt követően kétoldali sorozat-bordatörés eredményezte fulladás, illetve légzési- keringési elégtelenség folytán elhalálozott. Az idejében érkező segítségnyújtás az adott bordatörések mellett esélyt adott volna a sértett életének megmentésére.

2 ÉVET KAPOTT, 5 ÉVRE FELFÜGGESZTVE

A Szegedi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 év tartamú, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be az ügyészség a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés valamint közügyektől eltiltás kiszabása, míg a vádlott és védője felmentés, eltérő jogi minősítés illetve enyhítés érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ügyészség fellebbezését fenntartva indítványozta az elsőfokú ítélet megváltoztatását, mert álláspontja szerint a törvényszék által kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, az nem alkalmas a büntetési célok elérésére. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb