Sport

Gólzáporos siker a Szent Gellért Fórum pályáján: legyőzte ellenfelét a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata

A második felkészülési mérkőzésen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia 6-0-ra legyőzte a Hódmezővásárhelyi FC-t a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján. A rekkenő hőség sem állította meg őket a győzelemben.

Szombat délelőtt a harmadosztályú HFC-t látták vendégül a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján. Sérülés miatt kihagyta a találkozót Takács János, Szilágyi Zoltán, Beronja Zoran, Palincsár Martin, valamint a tartalékcsapatunkból felkerülő Nagy Dániel is.

A rekkenő hőség ellenére nem kellett sokat várni az első lehetőségre. A 6. percben Haris Attila végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos csücskétől, jobblábas kísérleténél résen kellett lennie a vásárhelyi kapusnak.

Negyedóra elteltével egy remekül ütemezett letámadás eredményeként Lamin Sarr szerzett labdát a kapu előterében, majd a tizenhatoson belülre érve elsodorta őt a kapujából kilépő Vaits Marcell. A játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Haris Attila magabiztosan értékesített. (1-0)

Közvetlenül az első félidei ivószünetet megelőzően megdupláztuk előnyünket. A csereként pályára lépő, próbajátékon szereplő Takács-Földes Olivér bal oldali beadását követően Borvető Áron piszkálta be a labdát közelről. (2-0)

Az előző szezonban holtversenyben a házi góllövő lista élén végző támadónk még a szünet előtt újabb gólnak örülhetett: egy balról érkező beívelést kissé kiszorított szögből a hosszú sarokba bólintott. (3-0)

A fordulást követően szinte azonnal tovább növeltük előnyünket: egy gyors labdaszerzést követően villámgyorsan ellentámadásba lendültünk, az akció végén Takács-Földes Olivér tízméterről, ballal kilőtte a hosszú alsó sarkot. (4-0)

Pár perccel később a másik próbajátékosunk, Pruska Dániel is feliratkozott a gólszerzők listájára. Egy bal oldali beadás után fejjel vette be a vásárhelyi kaput. (5-0)

A végeredményt végül Gera Norbert állította be, amikor egy jobb oldali sarokrúgást követően mindenkinél magasabbra emelkedve a hálóba stukkolta a labdát. (6-0)

Michael Boris együttese legközelebb július 3-án a szerb első osztályban vitézkedő FK Tekstilac Odzaci elleni gyakorol majd a Szent Gellért Fórumban- írja a csapat oldala.

“Erősebb ellenféllel játszottunk, mint legutóbb. Nem voltunk túlságosan frissek, ez egyrészt a hőség, másrészt a két mérkőzés közötti kevés pihenőidő számlájára írható. Ennek ellenére azt láttuk, amit szerettünk volna: előrefelé védekeztünk, sokat birtokoltuk a labdát és kapura törően játszottunk. A labdával való játékunk jobban nézett ki, mint csütörtökön. Alaposan meg kellett küzdenünk a forrósággal, ebből fakadóan többször is eladtuk a labdát, sokat kellett visszafutnunk, hogy megakadályozzuk a kontratámadásokat. Elfáradtunk, de ez volt a cél. Úgy érzem, ma sikerült egy lépést előre tennünk az előző meccshez képest”- mondta Michael Boris edző a meccs végén.

Fotók: Gémes Sándor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb