Mindenmás

Egy eltűnt 16 éves fiút keresnek Csongrád-Csanádban, péntek este veszett nyoma a fiatalnak (frissítve)

Eltűnt 16 éves csengelei fiú – került ki a felhívás a szegedi csoportokba, majd kiderült, hogy már a rendőrség is keresi a fiatalt. G. Zsoltot péntek óta nem találják, reméljük, nem esett baja!

“Segítséget szeretnék kérni! Péntek este eltűnt itthonról a 16 éves öcsém, azóta nem jelentkezett” – jelent meg a közösségi médiában az eltűnt fiatal nővérének a felhívása, aki azt is kiemelte, hogy a fiú iratai és a telefonja is otthon van. A rendőrség is körözést adott ki, amely szerint G. Zsolt:

  • 166-170 cm magas,
  • vékony testalkatú,
  • rövid barna haja van,
  • és barna szemű.

Aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

FRISSÍTVE: ÉPSÉGBEN ELŐKERÜLT AZ ELTŰNT FIATAL

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 16 éves csengelei fiú szerencsére épségben megkerült! A személyiségi jogokra tekintettel cikkünkből eltávolítottuk a fotót és a teljes nevet.

Köszönjük a sok-sok megosztást, Szeged365 Family!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb