Közélet

Interjút ad este Orbán Viktor az M1-en, mutatjuk, miről lesz szó

Orbán Viktor hétfőn este 8 órakor fog interjút adni az M1-nek, jelentette be a miniszterelnök közösségi oldalán. Az interjú apropója, hogy Magyarország lett az EU soros elnöke, Orbán Viktor a terveikről fog beszélni.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytatott Alexander De Croo belga kormányfővel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A találkozó keretében a magyar miniszterelnök hivatalosan is átvette az Európai Tanács soros elnökségét a következő hat hónapra. A megbeszélés után Orbán Viktor Sulyok Tamás köztársasági elnökkel együtt megtekintette a brüsszeli Magyar Ház nemrég felújított épületét, amely mostantól az elnökségi programok kiemelt helyszíne lesz.

Mint korábban megírtuk, most hétfőn, július 1-jén vette át az Európai Unió soros elnökségét Magyarország. Legutóbb Magyarország 13 évvel ezelőtt, 2011. január 1-jétől töltötte be a tagállamok között rotációs elven változó tisztet, és csakúgy, mint idén, akkor is Belgiumot követtük a sorban, majd utánunk a Donald Tusk vezette Lengyelország következett.

HÉT FŐ PRIORITÁS

Az Európai Unióban nem kizárólag a parlament számít jogalkotó szervnek, hanem a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsa (röviden: tanács) is, aminek elnökségét rotációs elven a tagállamok töltik be – ezt kapta meg most Magyarország a következő fél évre. A magyar program hét fő prioritást nevezett meg, amelyek között szerepel:

  • egy új európai versenyképességi megállapodás elfogadása,
  • az európai védelmi politika megerősítése,
  • egy következetes és érdemeken alapuló bővítési politika,
  • az illegális migráció megfékezése,
  • a kohéziós politika jövőjének alakítása,
  • gazdálkodó-orientált uniós agrárpolitika,
  • valamint a demográfiai kihívások kezelése.

Ezek elérése érdekében Magyarország a formális és informális tanácsi üléseket, projekteket, konferenciákat fog szervezni, és hazánkba invitálhatja az EU vezetőségét. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Orbán Viktor FB/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb