Közélet

Meglepetés: idén már másodszor emelt árat a Magyar Posta, Szegeden is többet kell fizetnünk

A 2024 eleji áremelések után július 1-től infláció feletti mértékben emeli számos termékének és szolgáltatásának díját a Magyar Posta. Az áremelésekről az állami cég ezúttal nem adott ki közleményt, közzétette azonban új, 2024. július 1-től érvényes díjszabását, ami Szegedre is érvényes.

A 24.hu szerint ha a közzétett árakat összevetjük a január 1-től érvényes díjtáblázattal, akkor a termékek többsége esetében körülbelül 10 százalékos drágulást lehet prognosztizálni.

Hogy mi-mennyivel drágult? Mutatjuk!

  • Többek között a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti nem elsőbbségi levél 230 forintról 255 forintra, az elsőbbségi 330 forintról 365 forintra drágul.
  • Az 50 és 500 gramm közötti nem elsőbbségi levelek ára 945 forintról 1045 forintra,
  • az elsőbbségieké 690 forintról 765 forintra emelkedik.
  • Szintén drágulnak a hivatalos iratok is, ezek ára 2 kilogrammig 1265 forintról 1395 forintra nő,
  • a 2 kilogramm alatti saját kézbe adott hivatalos iratok ára 1900-ról 2095 forintra emelkedik.
  • Arányosan egytizednyi mértékkel lesznek drágábbak a 2 kilogramm és 20 kilogramm között, valamint a 20 és 40 kilogramm közötti hivatalos iratok is.

Ugyancsak 10 százalék körüli lesz a drágulás

  • az azonosított levelek,
  • a levélküldeményhez igénybe vehető szolgáltatások,
  • a postakész borítékok és levelezőlapok,
  • az egyetemes csomagszolgáltatás MPL postacsomag alapdíjak,
  • az MPL postacsomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatások,
  • az expressz csomagszolgáltatás MPL üzleti csomag alapdíjak,
  • az MPL üzleti csomaghoz igénybe vehető többletszolgáltatások,
  • és az egyéb szolgáltatások körében.

Hasonló mértékű áremelkedés történik a nemzetközi postai díjak körében,

  • a levélküldemények,
  • a csomag és gyorsszolgálati küldemények,
  • az alapdíjon felüli igénybe vehető szolgáltatások,
  • és a postakész termékcsalád esetében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb