Mindenmás

Megbuktak a vizsgálaton: betiltotta három gin forgalmazását a Nébih

Betiltotta három gin forgalmazását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a címkéken szereplő jelölések miatt – írja honlapján a hivatal. Összesen 20 külföldi és 7 hazai előállítású gint vizsgáltak meg, a teszten hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontok alapján értékelték az italokat, külön kezelve a gin és a London gin megnevezésű termékeket.

Mint kiderült, azt ellenőrizték, hogy a címkéken minden – például az ital tényleges alkoholtartaloma – a szabályoknak megfelelően van-e feltüntetve. Az egyik magyar előállítású gin forgalmazását azért tiltották be, mert a címkéjén nem szerepelt a származási ország, félrevezetőnek volt a címke, és a termék megnevezése is.

MÉG KÉT TERMÉK BUKOTT EL

Egy másik gin azért bukott el a teszten, mert a „finest destilled” kifejezés szerepelt a címkén anélkül, hogy az ital megfelelt volna a desztillált ginek jellemzőinek és előírásainak. A harmadik gin pedig azért nem ment át, mert alkoholtartalma nem érte el a minimumhatárt, vagyis a 37,5 térfogatszázalékot.

A Nébih a minőségi hibák és a megtévesztő jelölés miatt az érintett gyártókkal szemben hatósági eljárást indítottak és megtiltották a termékek forgalmazását.

A bírságok kiszabása folyamatban van, várhatóan összesen 5 millió forint lesz – írja a Telex.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb