Közélet

Mozgolódás van: vasúton hoztak harcjárműveket a szatymazi állomásra (videóval)

Július 3-án, 19 és 20 óra között katonai menetoszlop halad át Hódmezővásárhelyen – írtuk meg kedden, amikor az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár bejelentette, hogy harcjárművekből álló menetoszlop közlekedésére kell számítani Vásárhely térségében. Andi olvasónk kedden lencsevégre is kapta a járműveket, amik a szatymazi vasútállomáson várakoztak a továbbhaladásra.

@szeged365

Mozgolódás van: vasúton hozták a harcjárműveket a szatymazi állomásra

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

A tankokból álló menetoszlop ma már Hódmezővásárhelyen kell, hogy legyen, hiszen az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái átcsoportosítást hajtanak végre 19 és 20 óra között. Az alábbi útvonalon haladnak majd:

  • Hódmezővásárhely vasútállomás,
  • Kistópart utca,
  • Síp utca,
  • 472. számú elkerülő út Hódmezővásárhely Zrínyi Miklós laktanya útvonalon.

A katonai menetoszlop mozgása idejére kérik a lakosság megértését és türelmét.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb