Szegedi Arcok

Hajrá! Elindult szamarával, Fülessel a több, mint 400 km-es gyalogtúrára a 19 éves ásotthalmi fiú, Patrik

Hihetetlen kalandra készül a 19 éves ásotthalmi Patrik, szamarával Fülessel vág neki egy több, mint 400 km-es túrának – írtuk meg elsőként a múlt héten, amikor a fiatallal készített interjúnkban azt mesélte Patrik, hogy egy nem mindennapi kalandba vág bele. Mint kiderült, ma reggel elkezdődött a 400 kilométeres, 40 települést érintő nagy út, hiszen elindult szamarával, Fülessel.

KORA REGGEL INDULTAK ÚTNAK PATRIK

Július 4-én, csütörtökön a kora reggeli órákban Füles nevű, 15 éves szamarával elindult az országot átszelő vándorútjára Koszonits Patrik. A 19 éves ásotthalmi fiatalember nemes célért gyalogol a következő hetekben: adományokat gyűjt egy szamárfarm létrehozásához, ahol mentett állatokkal foglalkozna.

“Nagyon köszönöm a támogatást! Sokan jelezték, hogy segítenek sátorhellyel és tisztálkodási lehetőséggel. Még önkormányzat is jelezte segítségét. Nagyon köszönöm ezt a hihetetlen összefogást, sokat jelent ez nekem és Fülesnek” – írta Patrik az indulás előtt a közösségi oldalán, majd ma reggel bejelentette, hogy elindultak.

40 TELEPÜLÉST ÉRINTENEK

A 400 kilométeres útjuk nagy része a Kéktúra útvonalán és kisebb mellékutakon vezet, és a tervek szerint napi 20 kilométert tesznek majd meg, a fiatalember ezen tervét az extrém időjárási viszonyok – kánikulai hőség vagy heves esőzés – módosíthatja. Mint megírtuk, negyven települést érintenek majd útjuk során: Ásotthalomról indulva a végállomás a Győr-Moson-Soproni vármegyei Kisfalud lesz. Sétájuk során szeretettel látnak mindenkit, aki akár csak néhány méter erejéig is szívesen csatlakozna hozzájuk – emlékeztet a Sokszínű Vidék.

A nagy kalandról az “Ott vagyunk már?” Facebook oldalon rendszeresen beszámol majd Koszonits Patrik, megéri követni az útját!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb