Szegedi ArcokVideo365

Minden elismerésünk! A szegedi Ladybird Studio balerinái világbajnokok lettek – exkluzív interjú a balettmesterrel és a győztes csapat táncosaival

Elképesztően büszkék vagyunk! A szegedi Ladybird Studio balerinái letarolták a mezőnyt az idén júniusban megrendezett World Dance Association elnevezésű tánc világbajnokságon: négy koreográfiával is dobogós helyet értek el a csapatok, így bezsebeltek egy harmadik, két második helyezést, és a legnagyobb öröm, mind az oktatók, mind a táncosok számára, hogy a Ladybird Hangok formációja varázslatos és kecses táncával megszerezte a balettstúdió első világbajnoki címét is. A fantasztikus eredményről, s magáról a versenyről Fekete Mercédesszel, a Ladybird Studio művészeti vezetőjével, és balettmesterével beszélgettünk, valamint a Hangok című koreográfiával világbajnok Black Swan, Black Bird csoportok táncosai közül, Huszár Kirával, Bálint Larával, Fodor Mentával, és Szalai Rékával elevenítettük fel a győzelem édes pillanatait.

Mint Fekete Mercédesz, vagy ahogy a lányok szólítják, Merci néni beavatott bennünket, a balettstúdiót 2011-ben alapította, mert szeretett volna egy olyan minőségi klasszikus balett oktatást elérhetővé tenni Szegeden, amelyre esetleg eddig csak a fővárosban volt lehetőség. “Szépen az évek során ez kinőtte magát, s most már kortárs modern technikákat is tanulnak a gyerekek, valamint képességfejlesztést is. Kezdetben csak négy gyerekkel indultunk, s az évek alatt már szép számmal növekedtek csoportjaink is” – mesélt a kezdetekről nekünk Mercédesz.

A TÁNC A HÉTKÖZNAPI DOLGOKAT IS VARÁZSLATOSSÁ TUDJA TENNI

A balettmester nagy tapasztalattal tanítja növendékeit, hiszen 10 évig aktívan táncolt a Szegedi Nemzeti Színházban. Ez alatt az idő alatt jött rá, hogy mindez a lelkének nagyon szép és nagyon jó, de valahogy kevés. “A tanítás lett az a szerelem, ami remélem, hogy még nagyon sokáig az életem része marad. Szeretném, ha a gyerekek is megtapasztalnák azt az érzést, amit én éreztem a színpadon, s amitől szerintem egészen különleges ez az élmény, hogy a tánc a hétköznapi dolgokat is el tudja varázsolni, vagy el tudja feledtetni. Ezt a szeretetet és ezt a kötődést szerettem volna a gyerekeknek megmutatni” – árulta el Mercédesz.

ITT ÖNMAGUK LEHETNEK A GYEREKEK ÉS SZABADON SZÁRNYALHATNAK

Mercédesz törekvései pedig meghozták a gyümölcsüket. Ahogy a világbajnok csapat tagjai elárulták, számukra a Ladybird Studio az a hely, ahol önmaguk lehetnek, teljesen kikapcsolódhatnak, s a tánc, a mozdulatok kecsességével szárnyalhatnak. Az pedig, hogy mekkora szenvedéllyel és odaadással táncolnak az eredményeiken is látható. Mint Mercédesz elmondta, arra tanítja a gyerekeket, hogy a győzelem azért nem minden, a legfontosabb, hogy élvezzék, amit csinálnak, örömmel és felszabadultan mozogjanak, hiszen ettől lesz különleges és gyönyörű a tánc.

SOK-SOK FÉNYESEN CSILLOGÓ TRÓFEA JELZI A GYEREKEK TEHETSÉGÉT

A gyerekekben viszont mégis ott van az igény, hogy megmutassák a világnak tudásukat, hogy megmérkőzzenek más csapatokkal, s visszajelzést kapjanak ily módon teljesítményükről. S, milyen jól teszik, hiszen elképesztő eredményekkel térnek haza valamennyi versenyről. Ott jártunkkor lenyűgözve láttuk a sok-sok fényesen csillogó trófeát, amit a csoportok beszebeltek az évek alatt. A legfényesebben azonban mind közül a világbajnoki kupa ragyog, amire méltán lehetnek büszkék a lányok.

JÚNIUS 14-ÉN ELHÓDÍTOTTÁK A VILÁGBAJNOKI CÍMET

Mercédesztől azt is megtudtuk, hogy öt éve vágtak bele a versenyzés világába, ami idő alatt elképesztő fejlődésen mentek át a gyerekek, amiről a szakmai zsűri is elismerően szólt. Csak idén például több dobogós helyezéssel gazdagodva térhettek haza a Magyar Bajnokságról, az Országos Táncművészeti Fesztivál döntőjéről, majd legutóbb június 14-én, idei teljesítményüket megkoronázták a Modern Táncsoportok Magyarországi Szövetsége által szervezett Tánc Világbajnokságon a világbajnoki címmel moderntánc kategóriában.

Nézd meg videónkat is, ahol Fekete Mercédesz művészeti vezető és balettmester mellett elmesélik élményeiket a világbajnok csapat tagjai: Huszár Kira, Bálint Lara, Fodor Menta és Szalai Réka is.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb