Mindenmás

Ketten haltak meg a frontális balesetben Kiszombornál, köztük egy gyermek

Szombaton délelőtt frontálisan karambolozott két személyautó Kiszombornál, a 431-es főút 3-as kilométerszelvényénél – írtuk meg korábban, majd nem sokkal később kiderült, hogy halálos volt a baleset. Azt is megtudtuk, hogy a frontális ütközés következtében ketten haltak meg, köztük egy gyermek.

Halálos közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a 431. számú főúton, ezért a Kiszombori Határátkelőhely nem megközelíthető – közölte a rendőrség a police.hu oldalon. Kiemelték, hogy a baleset 2024. július 13-án 10 óra előtt történt, a 431. számú főút 3-as kilométerszelvényénél, Kiszombor közelében. 

ÖT MENTŐEGYSÉGET RIASZTOTTAK

A baleset kapcsán érdeklődtünk az Országos Mentőszolgálatnál. Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet regionális kommunikációs munkatársa azt írta szerkesztőségünknek, hogy a balesethez összesen öt mentőegységet riasztott a mentésirányítás. Hozzátette:

“két személyen, köztük egy gyermeken sajnos nem lehetett segíteni, ők a helyszínen életüket vesztették.”

Elláttak a mentők három súlyos és egy könnyebb sérültet is. “Őket a helyszíni állapotstabilizálást követően kórházba szállították bajtársaim” – közölte Hangai József.

Őszinte részvétünk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb