Mindenmás

Rostokolnál öt órát a napon? Most megteheted, úgy beállt a határ Röszkénél

A várakozási idő csökkentése érdekében csak kilépő irányban üzemel a röszkei közúti határátkelőhely – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

Mint kiderült, a Nyugat-Európából szabadságra induló vendégmunkások miatt jelentős a forgalom a határátkelőhelyek ki- és belépő oldalán. A torlódás elkerülése végett az utazóknak azt javasolják, hogy a kisebb határátkelőhelyeket válasszák.

MINDEN HATÁR LETERHELT

A Szabad Magyar Szó a témában azt írja, hogy Borderwatcher alkalmazás szerint

  • a Röszke 1 és Röszke 2 átkelők esetében 300 perces, vagyis ötórás várakozás van jelenleg. Aki hajnali három órakor állt be a sorba, reggel nyolc órakor jutott át,
  • de annyira nagy a forgalom, hogy még Hercegszántónál is kell várni egy órát Szerbia felé, pedig az tényleg egy félreeső határátkelő,
  • Tompánál reggel kilenckor 150 perc volt a várakozás,
  • Ásotthalomnál 160 perc,
  • Kübekházánál 45 percet kellett várni,
  • Tiszaszigetnél egy órás a várakozás, Bácsalmásnál szintén.

Szerbia irányából Magyarország felé Királyhalmánál 45 percet, Horgos kettőn szintén egy óránál kevesebbet kellett volna várni, de ugye itt per pillanat csak kiléptetés zajlik. Gyálánál is fél órát meghaladó várakozásra kell számítani.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb