Sport

Megvan a Szeged-Csanád GA negyedik nyári igazolása: védőként és támadóként egyaránt bevethető játékossal erősödött a keret

Sokoldalú játékossal bővült a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata. Mint a klub közösségi oldalán beszámolt róla, negyedik nyári igazolásuk, Kurdics Levente személyében egy védőként és támadóként egyaránt bevethető játékossal erősödött a keretük.

SZOLNOKON KEZDETT EL FUTBALLOZNI

Kurdics Levente 2002. december 5-én született Szolnokon. A ballábas játékos szülővárosa csapatában kezdett el futballozni. A Szolnoki MÁV FC korosztályos csapatait végigjárva 17 évesen debütált az akkor még másodosztályú felnőtt együttesben. Szolnokon 60 NB II-es találkozón 5-ször volt eredményes. Az elmúlt két idényben az NB II-es Kazincbarcikát erősítette, amely színeiben 54 másodosztályú bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett.

TÖBB POZÍCIÓBAN IS BEVETHETŐ JÁTÉKOS

„Örülök, hogy itt lehetek Szegeden! Bízom benne, hogy sokat fejlődhetek majd a következő időszakban és egyúttal hozzájárulhatok a csapat sikeres szerepléséhez. Minden körülmény adott, a csapat és a szakmai stáb is jó benyomást tett rám. Bal szélső védőként érkeztem, de szélső támadóként és középcsatárként is bevethető vagyok.” – nyilatkozta Kurdics Levente.

Üdv Szegeden, Levente! Sok sikert kívánunk kék-feketében!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás és fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb