Mindenmás

Részegen fenyegetőzött és agresszívan viselkedett egy férfi az egyik szegedi trafikban, még a kiérkező rendőrautóba is belerúgott

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly ősszel, erősen ittasan egy szegedi trafikban agresszíven viselkedett, miután az eladónő megtagadta a kiszolgálását.

A vádirat szerint a férfi 2023. október 21-én délben erősen ittasan és dülöngélve lépett be a dohányboltba. Mikor az eladónő az állapota miatt megkérte, hogy távozzon, arra nem volt hajlandó. Ekkor az üzlettérben jelen lévő vevő is szólt neki, hogy tegyen eleget a kérésnek, de erre a vádlott meglökte. 

VEREKEDNI AKART AZ IDŐS FÉRFIVAL, DE A RENDŐRAUTÓT IS MEGRÚGTA

Ezután a vevő és az eladó együttes erővel vezették őt ki, az utcán azonban a vádlott életveszélyesen megfenyegette az idős férfit, valamint hangosan ordibálva verekedésre hívta fel. A vádlott a fenyegető magatartásával azt követően sem hagyott fel, hogy a helyszínre rendőrök érkeztek, akik emiatt megbilincselték. Miközben a rendőrautó felé terelték, a jármű lökhárítójába akkorát rúgott, hogy annak rendszámtartó kerete is eltört – áll a keddi közleményben. A járási ügyészség garázdaság és zaklatás vétségével vádolja a férfit.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb