Mindenmás

A pofánk leszakad: kikezdett az egyik diákjával a tanár Csongrád-Csanád vármegyében, megfogta a combját és a nyakát csókolgatta

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.

Saághy Flóra közölte, a Szentesi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a tanári feladataiból eredő kötelességeit súlyosan megszegő vádlottat.

BEÜLTETTE AZ AUTÓJÁBA, A NYAKÁT CSÓKOLGATTA

Az egyik vármegyei iskolában tanárként dolgozó férfi a vádirat szerint 2023 januárjában – azzal az ürüggyel, hogy egy iskolai videót akar telefonon megmutatni neki – rávette a kiskorú diáklányt arra, hogy üljön be az autójába. Ekkor megfogta a combját és a nyakát csókolgatta, de a sértett ellökte magától és visszautasította a közeledését.

Ezután, tavasszal, többször is úgy intézte, hogy a tanórák ürügyén kettesben maradhasson a tanulóval. Ilyenkor közölte vele, nagyon vágyik arra, hogy intim kapcsolatba kerülhessenek, de a sértett újra és újra visszautasította. A vádlott bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni – tudatta az ügyész.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb