Közélet

Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon, drónokkal és helikopterekkel is keresik az elkövetőt

Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, amikor csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter.

A tájékoztatás szerint a rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd megszökött.

DRÓNOKKAL, HELIKOPTEREKKEL KERESIK A FÉRFIT

A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sérüléseibe, kollégája állapota stabil. A helyszínelés során egy Hajziri Artan névre Koszovóban kiállított útlevelet találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresik a 33 éves férfit. Az autó sofőrjét letartóztatták.

A SZERB ELNÖK RÉSZVÉTÉT FEJEZTE KI

Aleksandar Vučić szerb elnök részvét-táviratot küldött az elhunyt belügyi dolgozó családjának és kollégáinak. Mint fogalmaz: “az elhivatottsága segítette az ország békéjének és stabilitásának a megőrzését. Sosem fogjuk elfelejteni önfeláldozó és önzetlen elhivatottságát” – zárta a sorait Szerbia államfője.

Forrás: MTI/Pannion RTV

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb