Smart Szeged

Megújul a Gogol utca Szegeden, már a tervek is elkészültek – új növényeket, parkolósávot hoznak létre, valamint a járda új burkolatot kap

Teljes egészében felújítanák Szegeden európai uniós források felhasználásával a Tisza Lajos és a Londoni körutat összekapcsoló Gogol utcát – közölte a megyeszékhely városfejlesztési alpolgármestere hétfőn, lakossági fórumon. Nagy Sándor a ProUrbe Mérnöki és Városrendezési Kft. által készített terveket bemutató eseményen elmondta, a “sétáló belváros” bővítésének egyik eszköze a környező utcák rekonstrukciója.

A Gogol utca felújításának célja, hogy javítsák a környezet minőségét, biztonságosabbá tegyék a gyalogosforgalmat, csillapítsák az átmenő forgalmat. A Kölcsey utcát több mint egy évtizede teljesen sétálóutcává alakították, ennek meghosszabbítása a mintegy 550 méter hosszú Gogol utca.

A FÁK TÚLNŐTTÉK AZ UTCÁT, MEGRONGÁLJÁK A JÁRDÁKAT

A jelenlegi árakon mintegy 600 millió forintos költségű rekonstrukciót a többi közt az indokolja, hogy a városi közegben megszokott növények nem bírják az egyre forróbbá és szárazabbá váló klímát, a fák túlnőtték az utcát, megrongálják a járdákat, a pincék falát, illetve a tetőket – közölte az alpolgármester.

ÍGY FOG KINÉZNI A TERVEK SZERINT A GOGOL UTCA

A tervek szerint a Gogol utca egyirányú marad az ellenirányú kerékpáros forgalom biztosításával.

  • Az úttesten váltott oldalon parkolósávot alakítanak ki,
  • a két méter széles járda klinkertéglás burkolatot kap,
  • a járda és az út között pedig 1,5-1,9 méter széles zöld sávot alakítanak ki.
  • A keresztutcák által három szakaszra tagolt utcán a kereszteződésekben a járdaszintre emelik az úttestet,
  • a szakaszok felénél sávelhúzással mérséklik a járművek sebességét.
  • Az 5,5-6 méter széles út mellett 36 hagyományos, két akadálymentes és három rakodóparkolót,
  • az utca két körút felőli végén mikromobilitási pontokat alakítanak ki.
  • Oszlopokkal akadályoznák meg, hogy a járdákra parkoljanak – ismertette a terveket Nagy Sándor.

NŐ A ZÖLDFELÜLETEK ARÁNYA

A fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi 670-ről 900 négyzetméterre nő a zöldfelület aránya. Az utcában a jelenlegi fák helyett 108 oszlopos mezei juhart ültetnek gyökérterelők alkalmazásával, valamint 1354 cserjét és talajtakaró növényeket telepítenek.

A projekt fontos eleme a csapadék megtartása, a tetőkről lefolyó vizet szikkasztó blokkokba vezetik, ahonnan lassan szivárog be a talajba. A zöldfelületekhez csepegtetős automata öntözőrendszert telepítenek, a városban más helyütt is használt utcabútorokat helyeznek ki. A belváros egységes arculatának megfelelően a környéken állókhoz hasonló kandeláberek biztosítják majd a közvilágítást – tudatta a politikus.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb