Sport

Ádám Martin levágja a szakállát, ha kijutnak a vb-re, Görögországban már megállítják közös fotókra

Hétvégén igazolt a görög Aszterasz Tripoliszhoz Ádám Martin. A válogatott labdarúgó a mögötte hagyott koreai időszakról, az új klubjánál töltött első napokról és persze a válogatott Eb-szerepléséről és közeljövőjéről is beszélt az M1-nek adott interjújában.

MOZGALMAS NAPOKON VAN TÚL

„Elég mozgalmas napok voltak nekem és az ügynökömnek, miután kiderült hivatalosan is, hogy távozom az Ulszantól. Sok érdeklődő, sok ajánlat befutott, a végefele jöttek a görögök, utána már gyorsan történt minden, hamar megtörtént az aláírás” – mesélt az M1-nek az elmúlt napok eseményeiről Ádám Martin. A koreai időszakáról elmondta, az első másfél éve remekül alakult, két bajnoki címet nyert, de miután megszületett a második gyermeke, már nem érezték olyan jól magukat a Távol-Keleten, mindenképpen szerettek volna az otthonukhoz közelebb elhelyezkedni, s már előre tudta, hogy ezt nyáron meglépi.

MEGÁLLÍTOTTÁK MÁR EGY-KÉT FOTÓRA

„Péntek éjszaka érkeztünk, késett a gépünk öt órát. Szombaton orvosi vizsgálatok voltak, közben belenéztem az Aszterasz edzőmeccsébe, elég rohanós volt. Jól fogadtak a csapattársak, és a városban is megállítanak már egy-két fotóra, a görög emberek nagyon kedvesek” – mesélt az első napokról a játékos az M4 Sport szerint. A csapatban betöltött szerepéről elárulta, első számú csatárként számolnak majd vele, rengeteg beadással játszanak, ezt már az első edzésekből is érzi, hiszen rengeteg ilyen gyakorlatot végeztek. “Mindenképp gólokkal szeretném segíteni a csapatomat, ez éltet leginkább” – véli a forráskúti fociviking. Az Aszterasz Tripolisz a Panathinaikosz elleni kezdi majd a szezont, a csatár nagyon várja már a bemutatkozást a görög élvonalban.

EB KIESÉS, ÉS SZAKÁLL-LEVÁGÁS

A drámai kieséssel zárult Európa-bajnokságra visszatekintve úgy érezte, hiányérzetük az első mérkőzés miatt lehet, mert a németektől ki lehet kapni, a skót meccsen pedig kiküzdötték a győzelmet. „Le kell vonni a megfelelő következtetéseket, de már kezdődik a Nemzetek Ligája, szóval menni kell tovább. Nyilván amikor profi focista lettem, az volt az álmom, hogy válogatott legyek, aztán hogy világversenyen is részt vehessek. Remélem, kijutunk a világbajnokságra és levághatom a szakállamat is, mert ezt megfogadtam” – árulta el Ádám Martin.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb