Közélet

Megvan a pontos szám, mutatjuk, hány embercsempészt eresztettek szélnek a magyar börtönökből

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) adatai szerint idén július elejéig már 2297 külföldi embercsempészt engedtek szabadon a magyar börtönökből – írja szerdai cikkében a hvg360.

Mint ismert, tavaly év elején a kormány kinyitotta a börtönök kapuját a bűnözők egy kiváltságos csoportja előtt, az úgynevezett reintegrációs őrizetbe helyezett külföldi embercsempészeknek pedig a szabadulásuk után 72 órán belül el kell hagyniuk az országot.

TÖBB MINT KÉTEZREN SZABADULTAK

Tavaly májusban a BVOP azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy a magyar börtönökben ülő 2636 külföldi embercsempész közül 808-an feleltek meg a reintegrációs őrizetbe bocsátás kritériumainak, és kaptak így „kilépőt”. A portál mostani érdeklődésére viszont azt a tájékoztatást adták, hogy idén július elejéig már 2297 külföldi embercsempészt engedtek szabadon. Hozzátették: közülük aztán 16 főt ismét leültettek a szabályok megsértése miatt. A hvg360 emlékeztet: jelzi az adat súlyát, hogy a külföldi fogvatartottak aránya a tavaly májusi közel 13 százalékról 5,7 százalékra csökkent.

TELJES A KIHASZNÁLTSÁG A BÖRTÖNÖKBEN

A portál szerint ugyanakkor az embercsempészek elengedése nem oldja meg a börtönök zsúfoltsági problémáit. A BVOP közlése szerint 2023. december 31-én 17 939 embert tartottak fogva, és összesen 17 998 férőhelyük volt. Ez gyakorlatilag teljes kihasználtságot jelent, ám a korábbiakhoz képest még ez is előrelépésnek számít – írja hvg360.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb