Közélet

Új KRESZ: akár családtagok is oktathatják majd a vezetést, szigorítanák a bevont jogosítvány visszaszerzését

Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak 2025 márciusáig kell letennie a kormány asztalára a KRESZ megújítására vonatkozó szakmai javaslatait. Egy keddi háttérbeszélgetésen konkrétumokat is közöltek a körvonalazódó változtatásokról.

Először közöltek konkrét KRESZ-módosítási javaslatokat az Építési és Közlekedési Minisztérium által megszervezett keddi háttérbeszélgetésen – szúrta ki a 24.hu. Az eseményen a jogosítványszerzés, a gépjárművezető-képzés és -vizsgáztatás megújításának részleteit vázolták fel.

NÉGY TERÜLETEN ZAJLIK A MUNKA

Dr. Kerékgyártó János, a tárca közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte, megváltozott a társadalmi, mobilitási és technológiai környezet, és bár voltak az elmúlt években is szabálymódosítások a KRESZ-ben, szétesett a koherencia, így a szemléletváltás mellett a rendszer összehangolására is szükség van. A közlekedési szabályrendszer megújítása során a KRESZ mellett négy további területen zajlik a munka. Sor kerül

  • a szankciórendszer és a közúti ellenőrzési tevékenység hatékonyabbá tételének vizsgálatára;
  • a közútkezelési szabályrendszer felülvizsgálatára;
  • a járművekkel szemben támasztott műszaki elvárások megújítására, ideértve az önvezetéssel kapcsolatos technológiák alkalmazási lehetőségeinek feltárását;
  • valamint a humán tényező – így a képzési, oktatási háttér, és a közlekedési kultúra – fejlesztési lehetőségeinek feltárására.

A keddi eseményen ez utóbbiról számoltak be részletesen a munkacsoport tagjai. Elhangzott: bár Magyarországon javultak a baleseti statisztikák, továbbra is ragaszkodnak a zéró vízióhoz, ennek értelmében pedig egy elveszített emberélet is sok. Felhívta a figyelmet, hogy a munkacsoportoknak 2025 márciusáig kell letennie a kormány asztalára a végső javaslatcsomagot.

CSALÁDTAGOK IS TANÍTHATJÁK MAJD A JOGSIVAL MÉG NEM RENDELKEZŐKET

A munkacsoport egyik javaslata szerint más európai országokhoz hasonlóan megengednék, hogy a családtagok is taníthassák vezetni a jogosítvánnyal még nem rendelkezőket. A lap emlékeztet, jelenleg ma Magyarországon bűncselekményt követ el az a szülő, aki a gyermekét még jogosítványszerzés előtt, az oktatás ideje alatt a közúton vezetni tanítja. Ez változhat meg a közeljövőben: a szakemberek azt javasolják, hogy önkéntes lehetőségként itthon is vezessék be a kísérővel történő vezetést.

Arról jelenleg még zajlanak az egyeztetések, hogy ez a kötelező 29 óra plusz vizsga mellett vagy részben helyette történjen, de a célkitűzés az, hogy az állampolgár minél jobb felkészültséggel jusson el a vizsgáig, és minél olcsóbban tudja megszerezni a jogosítványt. Elképzelhető, hogy a kísérőnek a tanításra használt autóba pótpedálokat kell majd felszerelnie, valamint felkészítő képzésen kell átesnie.

JÖHETNEK A SZIMULÁTOROK

Egy másik érdekes ötlet, hogy a szimulátorokat újra beépíthetik a KRESZ-oktatásba. Benedek Szabolcs, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont ügyvezetője szerint a szimulátorok nemcsak a járműkezeléssel összefüggő képességek elsajátításában kifejezetten hasznosak, hanem a kritikus forgalmi helyzetek gyakorlásánál, a váratlan vészhelyezetek elkerülésénél, és bizonyos oktatási helyszíneken történő gyakorlásnál, melyek nem feltétlenül állnak rendelkezésre. Példaként említette a hegyvidéki vezetést Szegeden, vagy nyáron a sötétben történő vezetést.

NEHEZEBBEN SZEREZHETJÜK VISSZA A JOGOSÍTVÁNYT

A háttérbeszélgetésen szó esett arról is, hogy akiknek elveszik a jogosítványát, azoknak egy összetettebb képzésen kell majd részt venniük, hogy visszaszerezzék vezetői engedélyüket. Benedek Szabolcs, a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont ügyvezetője elmondta: „Ezzel kapcsolatban a leglényegesebb változtatás az lehet, hogy akinek elvették a jogosítványát, be kellene bizonyítania a jövőben, hogy tudja a KRESZ-t, és tud vezetni, azaz nem csak az utánképzést kellene végigülnie, ami a jelenlegi szabályokhoz képest jelentős szigorításnak hangzik. A fent említett ötletek egyelőre csak szakmai javaslatoknak számítanak, a kormányon múlik majd, hogy ezekből mit fogadnak el és mit nem.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb