Sport

Szegedi rangadóval startol a férfi kézilabda NB I új idénye

Az előző szezonban második helyezett Szeged és a harmadik Tatabánya rangadójával kezdődik a férfi kézilabda NB I új idénye. A magyar szövetségben (MKSZ) szerdán készítették el az új évad sorsolását. Az első játéknap hivatalosan szeptember 7-8., de ennél előbb is lehet mérkőzéseket rendezni.

A címvédő és kupagyőztes Veszprém az első körben a Dabast fogadja, a tervezet szerint a Szegeddel először november 17-én találkozik idegenben, hazai környezetben pedig április 20-án. Az előző szezonban negyedik helyezett Ferencváros a harmadik fordulóban fogadja a Tatabányát.

AUGUSZTUSBAN VÁLIK VÉGLEGESSÉ A MENETREND

A mérkőzések helyét és pontos idejét augusztus 5-ig kell bejelenteniük a csapatoknak, csak ezt követően válik pontossá és véglegessé a menetrend. A bajnokság december 16. és február 8. között szünetel a januári Európa-bajnokság miatt. Az alapszakasz utolsó két fordulójának mérkőzéseit azonos napon és időpontban – május 18-án 18 órától, illetve május 25-én 18 órától – kell lejátszani. A férfiaknál az alapszakaszt bajnoki döntő követi, amely az egyik csapat második győzelméig tart. Az alapszakasz első helyezettje játszhatja otthon az első, és szükség esetén a harmadik meccset.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb