Mindenmás

Olyat láttak Olvasóink, amire még nem volt példa a településen: egy troli tűnt fel Tiszaszigeten

“Sose láttuk még, végigkísértük Szegedről. Mindenki csodálja” – írta szerkesztőségünknek Olvasónk, Anita, aki nem mindennapi látványról számolt be nekünk. Szerda délután ugyanis egy troli tűnt fel Tiszaszigeten.

A Szeged melletti kis településen szokatlan látványban volt része szerda délután a lakóknak, a településen ugyanis egy troli tűnt fel. Troli eddig a helyiek elmondása alapján még nem járt Tiszaszigeten.

Arról, hogy mit kereshetett a troli Tiszaszigeten, érdeklődtünk a Szegedi Közlekedési Társaságnál, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

FRISSÍTVE: TESZTELÉS ALATT VANNAK A TROLIK

Cikkünk megjelenését követően Tomi olvasónk azt írta szerkesztőségünknek, hogy valójában a troli akkumulátorait tesztelik, hogy mennyit bír, mennyit megy el egy töltéssel. Ezért volt Tiszaszigeten a fent is említett jármű. Olvasónk kiemelte, hogy Dorozsmán is volt már, és Tápén is.

TAVASSZAL ÉRKEZTEK AZ ELSŐ ÖNJÁRÓ TROLIK SZEGEDRE

Az új trolik áramellátás nélkül akár 50 kilométert is képesek megtenni, így akár egy felsővezeték-probléma esetén is tovább tud haladni, ezzel megakadályozva a dugó kialakulását. A járművek mintegy másfél hónap múlva állhatnak forgalomba.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

A képeket köszönjük Olvasónknak, Anitának!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb