Mindenmás

Egy 24 éve, Baján eltűnt fiú holttestét találták meg a rendőrök, a gyerek biciklivel ment el otthonról, de soha többé nem látták

Till Tamás földi maradványait találták meg – hangzott el csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. Petőfi Attila vezérőrnagy elmondta, hogy 1989. július 19-én született a fiú, aki most lenne 35 éves, ha élne. A fiú Baján tűnt el, amikor repülőnap, gyereknap volt a településen.

„Törékeny, de önálló gyerek volt, akit azzal engedtek el az eltűnése napján, hogy elmehet a közeli vadasparkba, de 13 órára haza kell érnie. Amikor nem ért haza, bejelentették a bajai rendőrségen, körözni kezdték, bejárták az általa feltételezetten bejárt útvonalat és keresték a barátoknál, ismerősöknél is” – mondta Petőfi Attila. Hozzátette: akkor, május 28-án repülőnap, gyereknap volt Baján, sok idegen fordult meg a városban.

ÚJRA NYOMOZNI KEZDTEK

Idén június 11-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségről azt tudták meg, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója részt vett 2000-ben egy gyerekholttest elásásában, de ezt akkor nem erősítették meg – írja a Telex. Ekkor a bajai rendőrkapitányság és más rendőri szervek újra nyomozni kezdtek. Szabó Ferenc nyugállományú rendőr is részt vett a mostani nyomozásban. A bajai gyerekotthon egykori lakói közül kellett a forrást megtalálni. Az egyik lakó, K. Péter személyére szűkítették a keresést, de a férfi 2011-ben öngyilkos lett. Ezért a környezetében kezdtek információkat gyűjteni, és az egykori a környezetében élők erősítették meg, hogy ő vehetett részt a gyermek elásásában. Egy János nevű egykori otthonlakó tett értékelhető vallomást: Péter és közte négy év korkülönbség volt. Mindketten szakmát tanultak az otthonban (kőműves, festő) és a környékbeli vállalkozók segítségével vállaltak munkát.

A két fiú egy vállalkozónál, D. Józsefnél, egy akkor 60 éves esztergályosnál dolgozhatott, akit ők csak Józsi bácsinak hívták.

D. József családos, kétgyerekes ember volt, aki vett egy egy hektáros tanyát, illetve ezen egy 800 négyzetméteres csarnok is állt, ahová „Józsi bácsi” át akarta költöztetni a vállalkozását. A két fiatalt napi 500 forintért foglalkoztatta. Cserébe füvet is kaszáltak, szemetet ástak el és részt vettek építőmunkában is. Akkoriban egy melléképület építése volt folyamatban egy 8 négyzetméteres fészerrel. A sávalap és a falak már meg voltak. Ennek az épületnek nem volt még aljzatbetonja, mert össze akarták vasbetonna kötni a meglévő járdával, de előtte tömöríteni kellett volna az altalajt, hogy elbírja az alzatbetont.

FÓLIÁBA TEKERT HOLTTEST

Egy alkalommal D. József a strandon kereste fel a két fiatalt, akiknek azt mondta: dupla pénzért azonnal kellett menni dolgozni. János nemet mondott, a másik fiatal viszont elment a vállalkozóval és közösen keverték a betont a kis helyiségbe. A talicska kereke azonban megbicsaklott és egy fóliába tekert gyerekholttest került elő. Először értetlenkedett a válallkozó, majd pénzt ígért, majd megfenyegette az otthonban élő fiatalt, hogy hallgasson. A rendőrség szerint Till Tamás az eltűnésekor a kerékpárjával elment az ingatlan mellett, a biciklit is a közelben fedezték fel. A rendőrség egy videót is mutatott a helyiségről a sajtótájékoztatón, ahol 60 centi mélyen a nejlonban megtalálták Till Tamás holttestét. Nagy valószínűséggel az ő maradványait találták meg, de végleges megállapítás a genetikai vizsgálatok után lesz.

TILL TAMÁS VOLT AZ, AKIT MEGTALÁLTAK

A szemlét követően az egykori tulajdonos hozzátartozóit is elszámoltatta a rendőrség, mert 2021-ben szintén azon a helyszínen lett öngyilkos az akkor 85 éves „Józsi bácsi”. D. József özvegye és gyereke nem tudott érdemi vallomást tenni a cselekményről. Ezután felkeresték Till Tamás szüleit azok a rendőrök akikkel a korábbi nyomozás miatt kapcsolatban álltak. A rendőrök orvosok jelenlétében jelentettek be neki, hogy megtalálhatták a fiuk maradványait.

EMBERÖLÉS MIATT NYOMOZNAK

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség emberölés miatt nyomozást kezdett, hogy az eset minden részletét tisztázzák. Ennek részeként a közlekedési baleseti szálat és az emberölési szálat is tisztázni akarják. A Telex azt írja, hogy a területről kiderült, hogy D. József egy vad kutyával őriztette és oda csak a két neki dolgozó, otthonban élő fiút engedte be. D. József nem került annak idején a rendőrség látókörébe, mert azon kívül, hogy a terület határán találták meg Till Tamás kerékpárját, nem merült fel, hogy köze lehet a fiú halálához.

Till Tamás 11 évesen, 2000. május 28-án tűnt el Baján. Aznap gyereknap volt a városban. Tamás biciklivel ment el otthonról. Soha többé nem látták.

A szülők hiába jelentették be gyermekük eltűnését, a rendőrség nem vette komolyan, mondván, a fiú biztos csak elcsavargott és majd hazakerül. Ám Tamás szülei tudták, hogy a gyermekük nem tenne ilyet.

SZAKMAI HIBA?

A rendőrség egyébként szakmai hibát követett el, amikor először félvállról vette az eltűnést. A hatályban levő törvények szerint 14. életévét még be nem töltött személy esetén 2000-ben is azonnal el kellett volna rendelni a körözést. Emellett be kellett volna hívni és mozgósítani minden rendőrt a kereséshez, ez azonban nem történt meg. A rendőrség csak 24 órával később eszmélt rá, hogy baj lehet, ám akkor már késő volt, a nyomok kihűltek. A rendőrök először azt gyanították, hogy a bicikliző kisfiút valaki elgázolta, majd a nyomokat eltüntette. Csakhogy három hónappal később megtalálták a fiú kerékpárját, ám azon a bűnügyi technikusok sem sérülést, sem idegen DNS- nyomot nem találtak, így a gázolásos verziót a rendőrök elvetették.

MÁS GYANÚSÍTOTT IS VOLT

Két évvel Till Tamás eltűnése után a család egyik ismerőse megölte barátnőjét, akit a disznóól alá temette. A ma 64 éves Sz. F. korábban egy kisfiú megrontásáért is volt büntetve, így felmerült, hogy esetleg köze lehet Tamás eltűnéséhez. Később azt mondta, hogy a rendőrök nyomására beismerte, ő ölte meg a fiút. Igen ám, de hiába ismerte be a bűncselekményt, nem tudta megmutatni, hol rejtette el a holttestet, pedig a rendőrökkel egyebek mellett átkutattatott egy szeméttelepet, lecsapoltatott egy halastavat. Miután szabadult a börtönből, hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, ekkor bizonyosodott be, hogy tényleg nincs köze az eltűnéshez.

2007-ben újra felcsillant a remény, amikor egy bajai építkezésen emberi csontokat találtak. Akkor azért gondolták, hogy a fiú maradványai, mert az eltűnése napján látták arra biciklizni Tamást. Ám a vizsgálatok kimutatták, hogy az építkezésen talált csontok a világháború idejéből származnak. Évekkel később, 2015-ben pedig egy olyan verziót kezdtek el vizsgálni a rendőrök, miszerint spanyol pedofilok megrendelésére rabolhatták el a fiút, ám ez a nyom sem vezetett közelebb a megoldáshoz. Az elmúlt 24 évben Till Tamás szülei egy pillanatig sem adták fel a reményt, hogy gyermekük egyszer előkerülhet – emlékeztet a lap.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb