Mindenmás

Megy a tereprendezés az Attila utcában, Olvasónk szerint több száz éves, egészséges fákat is kivágtak

Mint megírtuk, július közepén elkezdték kialakítani a Lőw Lipót és Lőw Immánuel parkokat Szegeden, fákat és több mint kétszáz cserjét is ültetnek az Attila utcába. Most olvasónk keresett fel bennünket azzal, hogy a tereprendezés alkalmával több száz éves, egészséges fákat is kivágtak.

“Az Attila u 21. számú ingatlan parkrendezése alkalmával több száz éves egészséges fákat is kivágtak, és talán még kivágnak. A “zöld” Szegeden ki, és miért engedélyezte ezt? Nagyon sok ismerősömet felháborította a természet ilyen mértékű pusztítása” – írta szerkesztőségünknek Olvasónk, aki azt a kérdést is feltette, hogy “most hol van az 50 fős “favédő” csapat?”

AZ EDDIGI FÁK EGY RÉSZE MEGY, KILENC ÚJ LESZ HELYETTÜK

Binszki József július közepén tartott sajtótájékoztatón már elmondta, hogy több ütemben valósul meg a két tér rehabilitációja. A tereken mintegy 400 négyzetméternyi zöldfelület lesz, a meglévő fák mellé kilenc újat, több mint kétszáz cserjét és 126 évelő növényt ültetnek. Ekkor emelte ki, hogy a munkálatok kezdetén több beteg fát is kivágtak, viszont Olvasónk szerint egészséges fákat is kivágtak. Olvasónktól fotókat is kaptunk, köszönjük szépen! Így fest most a helyszín:

A parkok kialakítása egyébként 75 millió forintból valósul meg szeptemberre. A látványtervek alapján így fog kinézni:

Látványterv az új parkról. Forrás: Botka László.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb