Közélet

Megszólalt az érintett fiú anyukája a Bács-Kiskunban fiatal fiúkkal bizalmaskodó jegyző ügyében

Forrong Szabadszállás, miután napvilágot látott, hogy a település jegyzője fiatal fiúkkal váltott szexuális tartalmú beszélgetéseket a közösségi médiában, írtuk meg korábban. Az ügy már nem újkeletű, a jegyzőt 2011-ben érték már hasonló vádak, akkor a rendőrségi nyomozás bizonyítékok hiányában eredménytelenül zárult. Most viszont Szabadszállás vezetősége felé az egyik szülő jelezte, hogy a férfi gyermekével túl bizalmas kapcsolatot ápol(t). Cikkünk megjelenése óta az érintett szülő július 27-én, szombaton a nyilvánosság elé tárta, mi történt pontosan a gyermekével, s mi sarkallta arra, hogy az ügyet Szabadszállás vezetősége elé vigye, ezért szó szerint megosztotta a település képviselő-testületének írott levelét közösségi oldalán.

2015-BEN VETTE FEL A FÉRFI A FIÚVAL A KAPCSOLATOT

Mint a levélből kiderül, történetük 2015-ig nyúlik vissza. Akkor az édesanya fia néhány táncos, akrobatikus videót tett fel a Musicaly nevű platformra. Az édesanya hozzátette, fia publikálás előtt minden egyes posztot bemutatott neki, és amire nemet mondott, az nem is került ki. “Arra lettem figyelmes egy idő után, hogy egy bizonyos férfi lájkolja a videókat, illetve kommentel alájuk, általában olyasmit, hogy ügyes vagy, gratulálok. Semmi olyat, ami aggodalomra adhat okot. Megkérdeztem a fiam, hogy ki ez az ember, ő azt mondta, nem tudja. Utánanéztem a profilján, ahol láttam, hogy egy iskola vezetője. Ez meg is nyugtatott. Még arra is gondoltunk, hogy valamilyen versenyen találkozhattak. Későbbiekben is tovább kommentelt, azokat mindig láttam” – idézte fel az édesanya.

“MEG SEM FORDULT A FEJÜNKBEN, HOGY ABERRÁLT EMBEREK MENNYIRE KI TUDJÁK HASZNÁLNI AZ INTERNETES FELÜLETEKET”

Hozzátette, számára azért továbbra is furcsa volt, hogy egy felnőtt férfi nézi egy 13 éves gyerek videóit, ezért meg is jegyezte ezt a fiának, aki elmondta, hogy időközben ez az ember bejelölte őt ismerősének, aztán ráírt valami olyasmit, hogy ugye, nem cink, hogy jelöltelek. Ez még 2015-ben volt, mire a gyermek válasza az volt, hogy nem gond. Csak ennyit írt neki vissza. “Több akkor nem történt, de én jeleztem a fiamnak, hogy nem igazán tudom ezt mire vélni, ha legközelebb is ír, mutassa meg nekem. Igen, még mindig jóhiszemű voltam, hiszen az illető egy iskola igazgatója volt, és akkoriban a social média még olyan gyerekcipőben járt, hogy meg sem fordult a
fejünkben, hogy aberrált emberek mennyire ki tudják használni ezeket a felületeket” – folytatta történetüket az édesanya.

“KÉRTEM A FIAMAT, HOGY NE BESZÉLGESSEN VELE”

Mint felidézte, ezután még bizarabb fordulatot vett a történet. “Amikor aztán ráírt a fiamra, hogy miért nem alszik, meg boldog karácsonyt, kértem a fiam, hogy ne beszélgessen vele, mert a megérzésem azt súgja, ez nem normális. Hangsúlyozom, a megérzésem, hiszen ez nem törvény ellenes, ez nem bizonyíték semmire, ezzel nem fordulhattam sehová. Elmondtam a fiamnak, hogy vannak sajnos beteg emberek, akik nem jó szándékkal közelednek a fiatalok felé. A fiammal a viszonyom mindig is a szeretetteljességen, őszinteségen, bizalmon alapult és a mai napig is így van. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy egy kamasz mindig, mindent elmond a szüleinek, ezt tudjuk” – hangzott el a képviselő-testületnek címzett levélben.

AMIKOR JEGYZŐ LETT SZABADSZÁLLÁSON, AZ ÉDESANYA LÁTTA, HOGY AZ EGYETLEN ISMERŐSE A TELEPÜLÉSRŐL A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN A FIA

Ezt követően sok évig semmi nem történt ez ügyben, a feledés homályába merült, amíg az édesanya meg nem látta, hogy a férfi lett Szabadszállás jegyzője. “Eleinte be sem ugrott, hogy honnan ismerem, azonban a profilján megláttam az akkor még egyetlen szabadszállási ismerősét, a fiamat, akit fel is hívtam, és megkértem, hogy amennyiben megvannak még az akkori beszélgetések, mentse le. 2015 óta nagyot fordult a világ, az eltelt közel 10 év alatt a felvilágosító előadásoknak köszönhetően sokkal nagyobb ismeretre tettünk szert arra vonatkozóan, hogy a szexuális ragadozók hogyan hálóznak be fiatalokat a neten keresztül” folytatta az édesanya.

“A BRATYIZÓS HANGNEME ÉS VULGÁRIS SZÖVEGE TELJESEN FELHÁBORÍTOTT”

Az események akkor vettek fordulatot, amikor az édesanyát felkereste egy úr azzal, hogy anyagot gyűjt a jegyző múltjáról, amiről addig az édesanya nem is tudott. Ez az úr tudomást szerzett arról, hogy talán az anyuka és fia is érintett lehet az ügyben. Ő elmondta neki, hogy igen, írt a fiának, s az anyuka számára itt bontakozott ki a teljes történet, hogy milyen vádakkal illették a jegyzőt már 2011-ben. “Megkértem a fiamat, hogy küldjön át néhány beszélgetést, amit anno a jegyzővel folytatott. Ekkor derült ki számomra is, hogy 2016 után is ráírt fiamra, aki ugyan foghegyről, de válaszolt neki. Meglátásom szerint ezekben sincs semmi szexuális ajánlattétel, abúzusra utaló dolog, de a bratyizós hangneme, a vulgáris szövege teljesen felháborított. A fiam azért nem említette ezeket a beszélgetéseket nekem, mert ő nem tulajdonított nagy jelentőséget azoknak. Ez a kurta válaszaiból is kiderül. Ekkor ő már gimnazista volt, és többnyire viccesnek találta, hogy egy magas beosztású felnőtt ember próbál olyan stílusban beszélgetni, mint a kamaszok” – idézte fel az eseményeket az édesanya.

“ERKÖLCSILEG MEGKÉRDŐJELEZHETŐ AZ ILYEN HANGNEM EGY JEGYZŐTŐL”

Az édesanya tudta, hogy ugyan ezzel rendőrségre nem tud menni, mert törvényt nem sértettek ezek az írások, de, mint mondta, erkölcsileg igenis megkérdőjelezhető az ilyen hangnem egy jegyző, pedagógus, gyermekvédő esetében. “Először Kiss Gáborhoz, az Alapszolgáltatási Központ vezetőjéhez fordultam, akit nagyon tisztelek. Megmutattam neki a fotókat a levelezésről. Ő megerősített abban, hogy ez sajnos nem elegendő bizonyíték egy feljelentéshez, de a levelek tartalmát, hangvételét elítélte, szerinte sem méltó felnőtt emberhez, főleg egy ilyen felelősségteljes beosztású emberhez méltatlan”. Az anyuka következő útja Szabadszállás polgármesteréhez vezetett, akitől magánbeszélgetést kért, tudván azt, hogy ezzel hivatalos bejelentést nem tud tenni.

“MEGKÉRDŐJELEZTÉK ANYAI KVALITÁSAIMAT”

“A beszélgetésen jelen volt az alpolgármester asszony is. Nekik is elmondtam az egész történetet. Ők már teljesen másként reagáltak, mint Kiss Gábor úr. Beszélgetésünkkor többszörösen anyai, illetve pedagógusi kvalitásaimat kérdőjelezték meg, hogy miért most léptem, eddig mit csináltam, a barátaimnak miért mutattam meg az ominózus beszélgetéseket, soroljam a neveket, hogy kik tudnak még róla. Megindokoltam újra és újra, hogy mit, miért cselekedtem, amit nem igazán akartak meghallani, miközben ők is többször elismerték, hogy ez nem bizonyító erejű semmilyen szexuális bántalmazásra. Az alpolgármester száját még az a mondat is elhagyta, hogy „ezzel most mi mit kezdjünk, hogy azt írta a fiadnak, boldog karácsonyt?” Holott sokkal durvább -ide most nem írom le- szavakat használt, amit szintén elolvastak” – mondta el az édesanya.

“AZT MONDTÁK, A JEGYZŐNEK ILYEN A STÍLUSA”

“Kértem tőlük, hogy ne támadjanak engem, mert ez már áldozathibáztatás. Ők azt kérdezték, mit várok tőlük, miért mentem fel hozzájuk ezzel. Azt mondtam, azt akartam, hogy tudják, milyen ember a munkatársuk, ha már feljelenteni nem tudom, legalább ők lássák, milyen ember áll városunk élén, többek közt kire van bízva a gyermekvédelem. Tanácsukat is kértem, hogy még hová fordulhatok, mert megteszem, amire egyszer azt mondták, hogy rendőrségre, de a következőkben meg arra hívták fel a figyelmem, hogy ez amúgy nem bizonyító erejű, és hogy a jegyzőnek ilyen a stílusa, mindenkivel így beszél. Számomra ez elég elképesztő. Álmomban sem
gondoltam volna, hogy még én leszek az ügyben meghurcolva” .

Mint az édesanya zárta sorait, úgy érzi, jelen pillanatban megtett mindent, amit tehetett az ügyben. Természetesen a továbbiakban az illetékes hatóságok és a képviselő testület rendelkezésére áll, amennyiben szeretnék őt meghallgatni.

FELMENTETTÉK A JEGYZŐT TISZTSÉGÉBŐL?

Mint korábban megírtuk, az elhangzott vádak hatására óriási felháborodás alakult ki a település lakói között, melynek hatására a település polgármestere azonnali hatállyal felmentette a férfit jegyzői tisztségéből, aki ezt követően -olvasói értesüléseink alapján-, el is hagyta Szabadszállást. Időközben olvasói értesüléseink alapján kiderült, hogy az előzetes információkkal ellentétben mégsem bocsátották el a férfit jegyzői tisztségéből, egyelőre csak szabadságra küldték, bár Szabadszállás polgármestere közösségi oldalán az esettel kapcsolatos újabb bejegyzésében továbbra is a jegyző távozásáról ír.

A POLGÁRMESTER SZERINT POLITIKAI LEJÁRATÁSRÓL VAN SZÓ

Az ügyben Szabadszállás polgármestere ugyanis a település közösségi oldalán július 28-án, vasárnap újabb bejegyzésben foglalta össze álláspontját, melyben azt írják, a kirobbant ügy kapcsán szinte már választási hangulat uralkodott el városban, s meglátása szerint a választás vesztesei részéről politikai lejárató kampányról van szó. A lakosság ugyanis július 29-re, hétfőre tüntetést szervezett, ahol a település polgármesterének lemondását követelték.

“A TÖRVÉNYEKNEK MEGFELELŐEN NEVEZTÉK KI A JEGYZŐT”

“A volt városi jegyző pályázat útján, a törvényi előírásoknak megfelelően került a hivatal élére. Az előző munkahelyein magas szakmai munkát végzett, amely elengedhetetlen volt településünkön is, hiszen ad-hoc módon, váratlanul távozott az előző jegyző és az állást azonnal be kellett tölteni. Az új jegyző a kritériumoknak, szakmaiságnak teljes mértékben megfelelt és rendelkezett minden olyan bizonyítvánnyal – és ide értendő az erkölcsi bizonyítvány is-, ami szükséges a hivatal vezetéséhez. Ennek tükrében és a törvényeknek megfelelően eljárva került kinevezésre. Nem vagyok magánnyomozó, sem az elmúlt évtizedeket kutató, hogy másfél évtizeddel ezelőtt történteket keressek a jelölt életében. Ez eddig sem volt gyakorlat, egyetlen köztisztviselő estén sem. Mivel már egyébként is jegyzőként dolgozott és más fontos közintézmény vezetőjeként is bizonyított, fel sem tételezhető egy emberről olyan, amivel vádolják. Írom azt, hogy vádolják, mert sem a múltban, sem a jelenben eljárás nem folyt és folyik ellene” – írta posztjában a polgármester.

NEM LEHET ALÁTÁMASZTANI A VÁDAKAT

Hozzátette, az Alapszolgáltatási és Családsegítő Központ vezetője és jómaga megvizsgálták és kezdeményezték a jogi felelősségre vonás lehetőségének az elindítását. Itt a polgármester megjegyezte, az érintett szülő semmilyen segítséget nem kért, sőt határozottan mondta, hogy nem kéri jegyzőkönyv felvételét, nem kér semmilyen intézkedést, csak tájékoztat a történtekről. Ezt követően a polgármester a testületi ülésen átküldött képernyő fotókat továbbította a hatóság arra illetékes vezetőjének. Egyeztetett az igazságszolgáltatás tisztségviselőivel, a nyomozó hatósággal, azonban, mint írta, jelen helyzetben nem lehet alátámasztani a vádakat.

“ERKÖLCSILEG ELÍTÉLENDŐ”

“Ettől függetlenül erkölcsileg elítélendő az a hangnem, amelyet a jegyző a múltban megütött fiatalokkal, akkor még teljesen más tisztségében. A testület elé vittem az ügyet, hogy a város vezető testülete hozza meg a döntést, hogy egy ilyen helyzetben maradhat-e a hivatal élén. Az azonnali elbocsátás egy köztisztviselő esetén súlyos munkaügyi pert vonhat maga után, amely sokmilliós kártérítéssel terhelheti a város kasszáját. A döntés közös vállalásunk és közös ügyünk, amelyben a helyzetre való tekintettel a testület a döntésével, az elbocsátás jóváhagyásával vállalta, vállalja minden ódiumát. Az erkölcsi, etikai elítélés nem lehet kérdés, de bizonyítékok nélkül, a bűncselekmény bizonyosság hiányában csak vád. A jegyző távozott, de az ügy napirenden van, amely a felelősségemet vizsgálja. Miben is? A törvényes eljárásban? A testület és jómagam a lakossági jelzésekre reagálva megtettük azt, ami erkölcsileg elvárható és a törvényes keretek között lehetséges” – írta meg a polgármester.

Az ügyben újra megkerestük Szabadszállás önkormányzatát, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb