Mindenmás

A csongrádi Körös-Toroki Napok mellett az Ozorán is meghalt egy fesztiválozó

Mint megírtuk, tragikus véget ért a szombati nap a Körös-Toroki Napok elnevezésű fesztiválon Csongrádban, ugyanis sajnos elhunyt egy férfi a helyszínen, most azonban kiderült, hogy a csongrádi fesztivál mellett az Ozorán is elhunyt egy résztvevő, aki égési sérüléseket szenvedett.


Egy résztvevő égési sérüléseket szenvedett az Ozora Fesztiválon, amikbe belehalt a kórházban – erősítette meg a Telex információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Úgy tudják, hogy egy külföldi fesztiválozó a tábortűzben égett meg. Ezt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, és hozzátették, hogy a baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. A BRFK szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

SZINGAPÚRBÓL ÉRKEZETT A FESZTIVÁLOZÓ

Az esettel kapcsolatban küldtek kérdéseket a szervezőknek is. Válaszukban azt írták, hogy egy Szingapúrból érkezett vendég kísérelt meg öngyilkosságot a tűzbe ugrással, mentésére perceken belül megérkeztek a biztonsági- és mentős kollégák. A szervezők őszinte részvétüket fejezték ki a hozzátartozóknak. „Napokig küzdöttek az életéért az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni. A tűz körül 2 méteres vaskerítés van, azon képtelenség véletlenül beesni, de még bemászni is szinte lehetetlen” – írták. Hozzátették, hogy korábban, több mint tíz évvel ezelőtt is történt egy hasonló eset a fesztiválon, de akkor sikerült megmenteni a tűzbe ugró életét. A tűz körüli kerítést rögtön ezután került megépítésre.

TRAGIKUS VÉGET ÉRT A CSONGRÁDI FESZTIVÁL IS

Meghalt egy férfi a Körös-Toroki Napokon Csongrádon – írtuk meg a történteket követően, majd később a szervezők is megszólaltak az esettel kapcsolatban. Mint a KTN Csongrád nevű Facebook oldalra írták, “augusztus 3-án a KTN zárónapján egy férfi rosszul lett a fesztiválon, melyet észlelve a biztonsági szolgálat személyzete és a helyszínen lévő mentő szolgálat megkezdték az illető újjáélesztését, de sajnálatos módon elhunyt. Ezt követően úgy döntöttünk, hogy kegyeleti okokból leállítjuk a rendezvényt. A történtek megráztak minket, őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának.”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb