Közélet

A jelentkezőket megszólította a Lynx: folytatódik a leendő katonák bevonulása Hódmezővásárhelyen (frissítve fotókkal és videókkal)

Folytatódott a Magyar Honvédség Embert a vasra! toborzókampányára jelentkezők bevonulása a hódmezővásárhelyi laktanyában hétfőn. Molnár Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka az MTI-nek elmondta: ahogy a mostani Szeretem, megvédem!, területvédelmi tartalékosokat toborzó kampány, úgy az először tavaly meghirdetett Embert a vasra! kampány a honvédség sikereres programja, amivel megszólították a társadalmat és azóta folyamatosan érkeznek a jelentkezők a honvédségbe. Hozzátette, valamennyi bevonuló azért jelentkezett, hogy szolgálja a hazáját, a hadsereget és a közvetlen vagy tágabb értelemben vett társadalmi környezetét.

HAMAROSAN MEGKEZDŐDIK A KIKÉPZÉS, VONZÓ LEHET A LYNX HARCJÁRMŰ A JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

A dandártábornok kiemelte: a jelentkezőket megszólította a Lynx (hiúz) harcjármű és az új technikával történő foglalkozás lehetősége, illetve az arra való felkészítése is. Molnár Zsolt elmondta, közel százan jelentkeztek és a kiképzésük hamarosan megkezdődik. A Magyar Honvédség a lehetőségekhez mérten minden feltételt biztosít a katonáknak: legyen az elhelyezési, élelmezési, kiképzési vagy technikai feltétel – hangsúlyozta a dandártábornok.

ERŐTELJES FIZIKÁLIS ÉS MENTÁLIS TERHELÉS VÁR RÁJUK

A fizikális és mentális terhelés erőteljes lesz, de csapatban dolgozó fiatalokra van szükség, hiszen a kiképzés és a felkészítés úgy van összeállítva, hogy akár a nulláról egy magas szintre is el tudjuk juttatni mind a mentális, mind pedig a fizikai terhelhetőségre képes katonákat – magyarázta Molnár Zsolt dandártábornok.

MODERN KIHÍVÁSOK

A Molnár Zsolt dandártábornok hangsúlyozta, hogy a fejlett haditechnikához és a modern kihívások kezelésére olyan katonákra van szükség, akik kezelni tudják a beérkező új haditechnikai eszközöket, köztük a Hódmezővásárhelyen rendszeresített Lynx gyalogsági harcjárműveket. Ennek biztosítására folyamatosan toboroznak és készítenek fel katonákat.

ÖT CIKLUSUS ALAPFELKÉSZÍTÉS ÁLL ELŐTTÜK

Polgári Zsolt hadnagy, a Lynx 2024-es alapfelkészítés századparancsnoka elmondta: öt ciklusból áll az alapfelkészítés, amelynek első fázisa a kéthetes fizikai alapozó ciklus lesz, ahol a katonák fizikai állapotának terhelésére helyezik a hangsúlyt a fokozatosság elvét követve. Hozzátette, a fizikai alapozó ciklusnál a katonák atlétikai jellegű fizikai megterhelésen vesznek részt, de emellett foglalkoznak a szolgálati szabályzat ismeretének átadásával, a most érkezett civilek beillesztésével.

TAVALY INDULT MEG A TOBORZÁS AZ ÚJ HARCI ESZKÖZHÖZ

A magyar állam és a német Rheinmetall cég 2020-ban arról kötött megállapodást, hogy 218 darab Lynx gyalogsági harcjárművel szerelik fel a Magyar Honvédséget, amelyből 172 darabot Zalaegerszegen gyártanak. Az első, még Németországban készült harcjárművek 2022 őszén érkeztek Magyarországra, a zalaegerszegi gyártósorról pedig júliusban gördült le az első magyarországi gyártású Lynx. A világ egyik legmodernebb páncélozott gyalogsági harcjárművének számító Lynx szállítása tavaly kezdődött meg az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár kötelékébe, és akkor indult a toborzás is az új harci eszközökhöz.

@szeged365

de6ddf81-22aa-4e8d-b011-f941614d1fbd

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365
@szeged365

66fb335c-982a-4836-ad0b-ee15d7984351

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

A képeket és a videókat köszönjük Dórinak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb