Sport

A női kajak négyes már biztosan döntős az olimpián! Másodikként siklottak át a célvonalon

A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott. Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.

A 500 méteres távon a két futamban öt-öt hajó versenyzett, a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó a másodikba került, míg az elsőben volt a tavalyi világbajnokság három dobogósa.

CSAK CSIPESNEK VAN ÖTKARIKÁS TAPASZTALATA

A júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység – melyben csak a kétszeres olimpiai bajnok Csipesnek van ötkarikás tapasztalata – lassan jött el a rajtból, sokáig csak a negyedik helyen haladt, de aztán fokozatosan felzárkózott, megelőzte az ausztrál és a kínai hajót, s végül a németek mögött másodikként siklott át a célvonalon. Az első futamból az új-zélandi és a spanyol hajó ért el jobb időt. A döntőt csütörtökön rendezik.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb