Mindenmás

Nem ő lesz az év barátja: többször is meglopta ismerősét egy férfi Szegeden, legutóbb 4 millióval akarta megrövidíteni

Többször is meglopta ismerősét egy férfi, ezért nyomozás indult ellene a Szegedi Rendőrkapitányságon. A rendőrség kedden azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint augusztus 3-án éjszaka egy 35 éves férfi csaknem négymillió forintot vett ki egy konyhai széfből.

Mint kiderült, ezt követően megpróbált elmenekülni a szegedi lakásból, azonban a sértett felfigyelt a biztonsági eszköz csipogó hangjára, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta.

RENDSZERESEN LOPOTT ISMERŐSÉTŐL

Az egyenruhások előállították a helybéli lakost, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy rendszeresen megkárosította ismerősét. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Lopás bűntette miatt indult ellene eljárás.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb