Mindenmás

Hajléktalan férfi rabolta ki a benzinkutat Szegeden, ma már el is ítélte a bíróság, mutatjuk, hány évet kapott

Mint megírtuk, kést rántva raboltak ki hétfőn hajnalban egy benzinkutat Szegeden. A bíróság gyorsan ítéletet is hozott a férfi ügyében, ma ugyanis öt év fegyházbüntetéssel sújtotta a tettest. A 29 éves vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. 

A vádirat szerint a férfi hétfőn, hajnali 4 óra körül tért be az egyik szegedi benzinkúthoz. A pulthoz lépve elővett egy 20 centis kést, és azzal fenyegetőzve pénzt követelt. Az eladó átadta a kassza tartalmát, mintegy 300 ezer forintot a vádlottnak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

HAJLÉKTALANKÉNT ÉLT

A rendőrök még aznap, 22 óra után Sopronban fogták el a férfit, a nála levő maradék pénzt, mintegy 217 ezer forintot is lefoglalták. A hajléktalanként élő férfit – aki beismerte a bűncselekmény elkövetését – korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt már elítélték, jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene. Az utolsó szó jogán azt mondta, rá volt kényszerülve, hogy pénzt szerezzen, nagyon sajnálja a történteket. A bíróság ítéletét az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a védő három nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb