Szegedi Arcok

Hamarosan ifjú agymenők lepik el Szegedet: indul az idei Közép-európai Matematikai Olimpia, szegedi diák is megméretteti magát a versenyen

Augusztus 25-én, vasárnap 9 órától rendezik az idei Közép-európai Matematikai Olimpia (Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) megnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének Bolyai-termében. A nemzetközi versenyben 10 ország között Magyarország csapata is szerepel, tudatta szerkesztőségünkkel a Szegedi Tudományegyetem.

A VERSENY CÉLJA AZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS A NEMZETKÖZI MATEMATIKAI DIÁKOLIPIÁRA

A Bolyai János Matematikai Társulat az SZTE Bolyai Intézetével közösen rendezi meg a soron következő Közép-európai Matematikai Olimpiát. A MEMO-n 10 ország, Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc és Magyarország csapata vesz részt. A verseny célja idén is az, hogy a középiskolások nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, és ezáltal versenyutánpótlást neveljen a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára (International Mathematical Olympiad, IMO).

ÍGY ZAJLIK A MEGMÉRETTETÉS

A MEMO lebonyolításának menete ugyanaz, mint a nemzetközi diákolimpiáé: az országok 6-6 fős csapattal, két-két felkészítővel nevezhetnek; itt is két 5-5 órás versenynap lesz, az első napon a diákok egyénileg dolgoznak, a másodikon pedig csapatban oldják meg a kitűzött feladatokat.

Az idei magyar csapatnak szegedi diák is tagja, Víg Zalán, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tizedikes tanulója személyében.

A verseny feladatai jellemzően az algebra, a kombinatorika, a geometria és a számelmélet területéről érkeznek majd. Az egyéni versenyen a diákok mindegyik területről egy-egy feladatot kapnak, a csapatverseny tesztje pedig 8 problémából áll. A csapatversenyben a diákok közösen oldják meg a feladatokat, ami különleges hangulatúvá teszi az eseményt.

140 FŐ ÉRKEZIK A VERSENYRE VÁROSUNKBA

A szegedi olimpiára mintegy 140 főt várnak. A verseny megnyitóját 2024. augusztus 25-én, vasárnap 9-kor tartják az SZTE Bolyai Intézet Bolyai-termében, a két versenynapot, valamint a kísérő workshopokat és felkészülési programokat pedig a Bolyai Intézet különböző tantermeiben rendezik. A díjkiosztó záróünnepség helyszíne a szegedi városháza lesz augusztus 29-én 17 órától.

Dr. Kosztolányi József, az SZTE Bolyai Intézet egyetemi docense, Rátz Tanár Úr életműdíjas matematikatanár a verseny egyik helyszínéül szolgáló Riesz Frigyes-teremben. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A csapatok és vezetőik a MEMO24 idején megismerkednek Szeged nevezetességeivel, közös kirándulásokon és játékos közösségi programokon vesznek részt.

AZ ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZATON A MAGYAR DIÁKOK A MÁSODIK HELYEN ÁLLNAK

A Közép-európai Matematikai Olimpia az 1978-tól megrendezett Osztrák-lengyel Matematikai Versenyből alakult meg 2007-ben. Magyarország egy évvel később csatlakozott, és azóta minden évben küld csapatot a versenyre. Az összesített „éremtáblázaton” a magyar középiskolások Lengyelország után a második helyen állnak.

Forrás: memo2024.bolyai.hu

 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: SZTE

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb