Sport

Bravó! Döntőbe jutott az OTP Bank-PICK Szeged a kasseli tornán, jöhet a Kielce

Végig magabiztosan vezetve nyert az OTP Bank-PICK Szeged a kasseli nemzetközi torna elődöntőjében a német MT Melsungen ellen, így vasárnap 15.30-kor a lengyel Kielce ellen csatáznak az elsőségért.

Mint megtudtuk, Borut Mackovsek betegség miatt nem utazott el a csapattal, Sebastian Frimmel pedig kisebb sérüléssel bajlódott, így ők ketten kihagyták a kasseli tornát.

KÉT BL-CSOPORTELLENFÉL CSAPOTT ÖSSZE ELŐTTÜK

A szegediek azt írják, hogy a rangos torna nyitómeccsén két BL-csoportellenfelük, a Magdeburg és Kielce csapott össze. Hiába vezetett az első félidő után a német bajnok, a lengyelek a második harminc percben végig kézben tartották az irányítást, így magabiztosan harcolták ki a döntőbe jutást.

ELŐSZÖR MENTEK AZ ÚJ SZAKMAI STÁBBAL

Az új szakmai stáb, Michael Apelgren és segítői, Jonas Källman és Kárpáti Krisztián is izgalommal várta az MT Melsungen elleni összecsapást, hiszen a felkészülési időszak első találkozóját vívták a szegediek, először futottak ki a pályára új szerelésünkben. Ellenfelüknél több ismerőst is köszönthettek, hiszen Roberto Parrondo, a Melsungen vezetőedzője EHF-kupát nyert a Szegeddel, míg Sipos Adrián a magyar válogatott játékosa.

MAGABIZTOS ELSŐ FÉLIDŐ

Az első támadás a Pick Szegedé volt, Magnus Röd zseniális átadása után Bánhidi Bence harcolt ki hetest, amit Mario Sostaric váltott gólra, majd egy gyors kontra után Janus Smárason is betalált. 0-2. A 7. percben tovább növelték az előnyt, SuperMario második, majd Marin Jelinic első találata után már 5-2 volt a Szegednek. Tobias Thulin két bravúrt is bemutatott, majd Sostaric hetesből ismét betalált, 2-6. A 18. percben is négy góllal vezettek a kékek, 9-5. Tartották a magabiztos vezetést, a Melsungen nem tudott közelebb kerülni, így a félidőben 13-10-re áll az eredményjelző. 

MIKLER-VÉDÉSSEL INDULT A MÁSODIK FÉLIDŐ

Mikler Roland-védéssel, majd Marin Jelinic-góllal kezdődött a második harminc perc. A 32. percben Roli újabb bravúrt mutatott be, majd Sostaric már a negyedik hetesét értékesítette, így visszaállt a 4 gólos vezetés, 11-15. Mikler parádézott a kapuban, a kis létszámú, de annál hangosabb szegedi tábor a „PICK Szeged!” buzdítással űzte a csapatot. A 37. percben 17-11-re léptek el a kékek, de nem dőlhettek hátra, mert a 44. percben 18-15-re jöttek fel a németek. Elég volt két jó védekezés – benne egy Mikler-védéssel -, máris 20-15-re húztak el. Időt is kért Roberto Parrondo. Úgy érkeztek a utolsó tíz perchez, hogy 22-18 volt a Pixk Szeged javára. Öt perccel a vége előtt 24-21-nél – emberhátrányban voltak – Mikler Roli újból ziccert védett, majd Lazar Kukics betörésből volt eredményes. A vége magabiztos, győzelem, vasárnap a Kielce ellen a tornagyőzelemért csatáznak a szegediek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb