Szegedi Arcok

Ez meleg helyzet volt: két szegedi rendőr sietett annak a kétéves gyermeknek a segítségére, aki bent ragadt az autóban az egyik bölcsőde előtt

Bennragadt egy két éves kisgyerek az autóban Újszegeden, a Közép fasoron – írtuk meg pénteken. Mint hétfőn a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából kiderült, a Szegedi Rendőrkapitányság két szolgálatirányítója sietett a segítségére, nekik köszönhetően nem lett az esetből nagyobb baj.

Egy közel kétéves kisgyermek ragadt egy autóban Szegeden az egyik bölcsőde előtt, a tűző napon. A Szegedi Rendőrkapitányság két szolgálatirányítója sietett a segítségére.

A rendőrség tájékoztatása szerint péntek délután egy édesanya éppen a bölcsődéből vitte volna haza a gyermekét, amikor a kisfiára véletlenül rázáródott az autó. A kétségbeesett nő hiába próbálta, nem bírta kinyitni az ajtókat, ezért azonnal hívta a rendőrséget.

A szegedi rendőrök kiérkezéséig több szülő is vízzel locsolta a járművet, nehogy felforrósodjon. Batki István Ádám r. főtörzsőrmester végül egy kalapáccsal törte be az ablakot, és kimentette a kisgyermeket, akinek nem esett baja.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb