Mindenmás

Letartóztattak egy férfit Csongrád-Csanádban, mert erőszakkal kényszerítette autójába a bántalmazás miatt megszökött feleségét

Letartóztatását indítványozták Makón annak a férfinak, aki erőszakkal kényszerítette autójába feleségét, miután az megszökött rendszeres bántalmazásai elől – közölte szerdán a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Mint írták, az elkövető a múlt vasárnap az egyik megyebeli kistelepülés orvosi rendelője előtt lett figyelmes feleségére, aki két nappal azelőtt elhagyta közös otthonukat. A segítségért kiabáló nőt a karjánál megragadta és az autóba kényszerítette, majd vele hazaindult. A járművet állampolgári bejelentés alapján a rendőrség a szomszéd faluban igazoltatta, majd a férfit előállították.

LETARTÓZTATTÁK

A személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően, egy hónap időtartamra elrendelte a férfi letartóztatását.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb